Erzsébet, József, Katalin, Judit

Beküldő: Amarilla
Beküldés ideje: 2008. december 1.

(részlet)

Már megint harangoznak.-gondolta, miközben fájós derekát masszírozta rendületlen.

Valaki megint távozott az élők sorából. Az egy órai harangszó halottat jelez. Csak őt nem tudja a Jóisten elvenni. Minden lépés fáj. Már ha ezt a fájdalmas tehetetlen vánszorgást egyáltalán lépésnek lehet csúfolni. Bútorról-bútorra kapaszkodva tud elcsoszogni az asztaltól az ágyig.

Bezzeg egy éve még fürge volt. A temetőbe is a párjához hetente háromszor feljárt. Kapával, vizes flaskával és virággal felszerelkezve, melyet a kertjéből szedett mindig. Öt éve még javában művelte - egyedül - a két hold földet, kinn a város szélén, a domboldalban. Egyedül. Pedig van családja. Három gyereket nevelt fel a betegeskedő ura mellett.

1945 decemberébe esküdtek .Sohasem félt annyira, és soha nem volt olyan boldog mint akkor. Nem készült fénykép a nagy napról, sietniük kellett. Nem volt lakodalom, parádé. Csendes, meghitt esküvő volt. Csak a templomból kifelé jövet keseredett meg a szájuk íze, mikor az ünnepelők és a koszorúslányok hada helyett, a katonák látványa fogadta őket.

Nélkülözve indultak neki az új életnek és bizony ez végigkísérte egész házasságukat. Gyermektelen idős házaspárral, Mili nénivel és Koma bácsival osztoztak szerény hajlékukon. Igen-igen jó szívvel emlékezett mindig rájuk vissza. Mili néni a Moson-megyében lakó édesanyja helyett anyja volt, Kozma bácsit pedig apjaként szerette. Később a gyerekek nevelésében is rendkívül sokat segítettek nekik.

Párja, János, a hadifogság megpróbáltatásai elől három társával gyalogszerrel menekült haza. Egészségére rányomta bélyegét a háború. Soha nem lett teljes munkaértékű ember. A családfő és a család fenntartó szerepe Erzsébetnek jutott. A világháború persze őt sem kímélte, mit ahogy annyi másik embert sem.

Az apácáknál a kitűnő tanuló Erzsike megtanulta a Hiszekegy-et, Miatyánk-ot, a béke hirdetését. Aztán a II. világháború őt is kijózanította, mikor bekerült húgaival együtt a Vagon-és Repülőgépgyárba, támogatni a békét. Mint kiszemelt hadi célpont a gyár is megkapta a maga bombatalálatát. A romok alól az apácák kaparták ki, akik részt vettek a mentésben. Rengetegen odavesztek. És a húga....Egész hátralévő életét kerekes székhez kötve töltötte, azt a röpke harminc évet. Erzsébet szerencsésebbnek vallhatta magát, hat hónap gipszágyban fekvéssel végül is túlélte, nagyobb maradandó testi baj nélkül.

Ő olyan fiatal és lelkes volt akkoriban. A gyár tulajdonképpen egyet jelentett élete első szerelmével .Nagyon jól állt a fiún a repülős egyenruha. Úgy képzelte, hogy őérte dolgozik a szerelőcsarnokban, a fiú biztonságáért. A találat után, a betegágyában kapta a hírt: Pista a repülős, a vőlegény hős lett. Hősi halott...

A felszabadulás után mikor felépült, intézkedtek a szülők, hogy ne maradjon özvegy menyasszony. Összekommendálták tulajdonképpeni unokatestvérével, Jánossal.

Minden délben egy Lada Niva fékezett a kis ház előtt. A Családsegítős Annus hozta az ebédet.-Aztán mind az utolsó falatig tessék ám megenni!Nem szabad, hogy teljesen legyengüljön Erzsi néni!-kiáltott be a szobában üldögélő öregasszonyhoz, és már futott is vissza az autóhoz.

Erzsébet az éthordót a hűvös kamrába szokta tenni, mert a kályha mellett (ahova Annus letette) megromlik, mire Jóska fia hazaér a gyárból. Ez a művelet napról-napra nehezebb volt a számára. Csontritkulás. Sohasem hallott azelőtt ilyen nyavalyáról . Pokolian tud fájni az ember csípője, ha darabokra van morzsolódva...De muszáj volt minden nap megtenni ezt az utat, hogy a fiának legyen ebédje. Ő már hónapok óta nem tudott főzni. A kisebbik lánya fizette be az ebédre. De jól is tette, mert szegény Jóskának nem lett volna mit ennie!

JÓZSEF

A férfi általában a sarki kocsmát bújta, már szinte bútordarabnak számított ott. Ha valamilyen csoda folytán nem ment el, akkor a kocsmárosnak olyan érzése volt József törzsszékére bámulva, mint amikor egy képet leveszünk a falról és meglátszik a helye. Folyton vonzza az ember tekintetét, szinte idegesítő a hiánya...De József hosszan tartó űrt sosem hagyott maga után, Krisztus vérét mint valami jó pap, minden áldott nap magához vette, ámbátor nem kis mennyiségben. Ha végre hazavitte jó dolga és lefeküdt egyből, az öregasszony szerencsésnek érezhette magát, nem volt aznap ingyencirkusz a szomszédoknak...

-Az aranyfiam-csak így emlegette mindig. Jó eszű gyerek volt kiskorába, meg még az ipariban is. Megadtak neki mindent erőn felül, még zenét is tanult. Ő volt a legkisebb gyerek a két lány mellett, az öregasszony szeme-fénye. Imádott öccséről nevezte el. Soha nem tudta megemészteni, hogy '56-ban Ausztráliába kényszerült menekülni.. Egyetlen egyszer találkoztak azóta, mikor hazalátogattak a feleségével. Könnyes, szívmelengető találkozás volt. Ugyanakkor rettenetesen fájdalmas is, mert tudták, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy láthatják egymást ebben az életben.

Jóskát végül is a helyi gyárba vették fel, ahol megbecsülték, mert szorgalmas és alapos munkaerő volt. Egészen addig, míg a Juli meg nem bolondította teljesen. A nő az a tipikus rafinált fajta volt.

A rossz híre bejárta az egész várost, mindenki tudni vélte, hogy a gyár összes férfiével ápolt már bizalmas viszonyt, leggyakrabban a családos művezetővel látták. De Józsefnek beszélhettek a szülők, nem értett a szóból.

Az esküvő után hét hónapra született a kisfiú. Szép, fejlett baba volt. Állítólag egy csecsemős volt gondatlan és azért tört be a koponyája. Rossz nyelvek szerint Juli végzett vele, mert nagyon hasonlított az igazi apjára.

Két évre rá született egy másik fiúk, majd egy lányuk. Kaptak egy tanácsi lakást, de az asszonynak szebb, jobb, nagyobb kellett. Pénzük nem volt semmi. Természetesen Erzsébeték adtak nekik, mégiscsak az aranyfiúkról volt szó.

Rettenetes hideg volt amikor építkeztek, melegíteni kellett a fagyos vizet a malterkeveréshez. A kőművesek délben alig várták a meleg ételt. Azt ugyan várhatták, mert Sósné Júlia ilyen földhözragadt dolgokhoz nem értett, mint a főzés, pláne húsz főre. Erzsike azt hitte otthagynak csapot-papot a munkások, ha nem kapnak enni. Lélekszakadva rohant a boltba, vett lecsókolbászt, kenyeret, mustárt. Főzött egy kanna teát és azt szolgálták fel. Mindig belepirult még az emlékezésbe is, ahogy felidézte magába az iparosok megrökönyödött arcát. Azóta is fennmaradt városszerte a mondás :fennakadt a szeme, mint az egyszeri kőművesnek a Sós teától.

Fél órába telt mire beért a kamrába az éthordóval. Még egy félóra vissza. Minden lépésnél iszonyúan fájt a csípőcsontja. Mióta a fia újra otthon lakott, megváltozott minden.

Az öregasszony szeretett volna már megmosdani is. Nem mert szólni, kit terheljen?! Mindenkinek megvan a maga családja, baja, dolga. Jóska mindig-Erzsébet szerint hullafáradtan, lánya Kati szerint inkább hulla részegen-jött haza. Katinak a gerince lett beteg. A sérve miatt rokkantosították le. Őt mégsem kérhette meg, hogy cipeljen be egy vödör meleg vizet a konyhába.

Problémás családot rendezett ő is magának. Katalin boldogtalan volt az italos, nemtörődöm férje mellett. Pedig ő is tehetett róla, hogy a Károly olyan lett amilyen. Erzsébet sokszor azt gondolta, hogy kisebbik lánya fehérmájú. Élete központi témája a férfiak voltak, különös tekintettel a nős emberekre.

A döbbenet Erzsébetet igazán egy nyári este érte, amikor Veráékhoz ment megetetni a jószágokat, és vizet akart vinni nekik, rajtakapta Katit Gigivel a fürdőszobában.

A férfi nehézkesen, imbolyogva tolta a biciklit.-Valami akadhat a láncnál.- dohogta. Zoli, a kocsmáros furcsán somolygott a bajsza alatt. Nem lehet tudni miért gondolta, hogy József kifizeti a számlát. Hol volt még 10.-e?! Az anyjuk nyugdíja sem volt elég semmire. Rengeteg gyógyszert írt fel neki az orvos legutóbb is. Meg aztán fűtőolajat is kellett venni. A Juli is nyavalygott, hogy a kislánynak cipő, ruha kell. Azt a pénzt tulajdonképpen csak kölcsönvette az anyja erszényéből. Majd tizedikén megadja. A Zolinak is a hitelt. Még azt a kisfröccsöt is megspórolja magától?

A Kati is mindennap lejárkált kundészni, hogy mi merre van a lakásba. Még az anyjuk pénzét is ellenőrizte! Kutatott az nála is a szobába, azt hitte nem vette észre. Inkább mosogatott volna el!

A férfi azt gondolta, hogy legalább ezt lehozta a kíváncsiság az anyjukhoz. Igaz a szomszédba lakik, nem úgy mint Irén. Bár az az ötven kilométer nem lehetett távolság ha valaki látni akarta az anyját. Irén nem akarta.

Ha megszorultak, a pénzért mindig hazatalált. Mihelyst kikerültek a gödörből, és esetleg tanácsot is adott az anyja, abból már nem kért. Messze elkerülte a szülői házat.

Ahogy az asszony beteg lett és leesett a lábáról már tulajdonképpen nem kellett senkinek. Egy megoldandó feladattá degradálódott, amit mindenki ahogy tudott hárított magától.

KATALIN

Mióta a férfiből eltávolították a daganatot Katalin még inkább aggódott, ha Gigi késett az ebédről. Sajnos a függöny mögül az utca nagyobbik részét nem lehetett belátni. Kihajolni az ablakon meg nem mert a vén boszorkány miatt a szomszédból. Képes volt múltkor is megkiabálni:-Mi van Kati, nem bírsz a véreddel, a kanodat várod? He?

Gigi minden volt már, csak kan nem. Nagyon összement az utóbbi időben. A sapka lecsúszott a szemébe, nadrágja nevetségesen lógott rajta. A biciklit már csak tolta, szinte mankóként használta. Bizonytalan járása így is egy illuminált egyed benyomását keltette.

Erzsébet kisebbik lánya nem tudta soha megemészteni, hogy Gigire alattomosan lecsapott a rák.

Azt hitte, hogy menten megbolondul, mikor a pozitív eredményt a kezébe adta az orvos. Annyit nem sírt és imádkozott egész életében, mint akkor....

A férfit rögtön a szívébe zárta, amint meglátta. Egy ajánlott levelet hozott neki, vidám volt, még a szeme is nevetett. Katalin megkínálta egy kávéval. A ruhakészítő végzettségű asszony látta, hogy a postás egyenruhája egy számmal nagyobb volt a kelleténél. Felajánlotta, hogy ráigazítja. A ruhapróbákból vad, szenvedélyes szerelem lett. Igaz ez az asszony részéről volt intenzívebb, odaadóbb. Gigi akkor még ereje teljében lévő fiatalember volt, Katalin tizenhárom évvel volt idősebb nála. A férfi mindig is kedvelte az idősebb, töltött galamb típusú nőket. Ezért az unatkozó, elhanyagolt asszonyok kedvence volt, a városban máshol is kapott ilyen jellgű törődést. Katalin ezt folyamatos ügyeskedéssel lerendezte, pár hónap leforgása alatt leépítette az összes konkurenciát és kizárólagosan az ő tulajdonába került a postás.

A folytatás kicsit rázósabb volt, porszem hullott a gépezetbe. Nem Károly miatt, őt nem érdekelte. Tulajdonképpen fel sem tűnt neki semmi szokatlan. Hanem a lány, a Vera megbolondult. Szemet vetett az örökké vidám, bókokat ontó postásra, aki nap-nap után bejárt kávézni levélkihordás közben hozzájuk.

Vera azt gondolta, hogy miatta néz be a postás olyan sűrűn. Persze mórikált Gigi neki is rendesen, ahogy illik. A férfinek pedig imponált, hogy anya-lánya rajongás központi tárgya lett.

Aztán Katalinnak egy nap befelhősödött az ég. Egy nap a gyárból fáradtan arra ért haza, hogy a lány meg Gigi meglehetősen bizalmas és pőre helyzetben voltak Öcsi szobájában.

Kati azóta megtanulta, igaz az a mondás amit az anyja mondogatott folyton:a harag nem jó tanácsadó. Ő borzasztóan haragos volt. Első dühében rögtön a fejükhöz vágta, hogy össze kell házasodniuk. Hiszen kárt tett a postás a lányában (az ő érzelmeiről nem is beszélve). Azt hitte, Gigi tiltakozni fog, de rosszul számított. A férfi már biztos pontra vágyott az életében. A helyzet meg kapóra jött. Az anyja mióta az eszét tudta basáskodott rajta és a két bátyján. Az apjuk korán meghalt, így a három fiúra maradt a gazdaság. Az édesanyjuk rendkívül keményen bánt velük, a végsőkig kihasználta őket. Gigi menekült volna már rég otthonról, de nem látott kiutat. Ekkor történt Verával, hogy egymásba gabalyodtak. A lány lett a fény az alagút végén. A szabadság édes illata érződött, miközben a házasság béklyója fenyegette.

Az esküvőt két hónapon belül megtartották. Gigi és Katalinék közösen vettek egy házat két utcára az örömanyáéktól. Katalin rengeteget segített a fiatal pár közös életének kezdetén. Minden nap ment hozzájuk ilyen -olyan ürüggyel, ha hívták ha nem. Hol takarított, hol elmosogatott Vera helyett. Később, ahogy lettek apró jószágok, az ő etetésüket vállalta fel. Gigi voltaképp minden problémát lassacskán csak az anyósával tárgyalt meg és orvosolt. Vera napról-napra kívül rekedt Gigi mindennapjaiból és tulajdonképpen a házasságukból is. Ahogy múlt az idő minden téren külön éltek, csak éppen egymás mellett.

A szerelmes ember kezdetben vak és Vera évekig nem látott, vagy nem akart tudomást venni az egyértelmű jelekről. Katalin és Gigi pedig nem tudtak és nem is akartak parancsolni szenvedélyüknek. A lakodalom után pár hónappal mindent ott folytattak, mint azelőtt. Azzal az egy különbséggel, hogy most már Károly mellett, Vera előtt is titkolózni kellett. Hét évig tartott ez az idilli állapot, ekkor Vera testvére, Öcsi nősült és ezzel feje tetejére állt minden. Judit az új asszony, rögtön kiszúrta a túlzott ragaszkodást vő és anyós között. A nő jó pár hétig vívódott magában, hogy mit tegyen. Egyáltalán kell-e, szabad- e beleavatkoznia mások életébe? Verát nagyon megszerette, és látta napi szinten a kínlódását a semmilyen házasságában. Neki sírta el bánatát, hogy hiába kedveskedik a férjének, csak gorombaság a válasz mindig, házaséletük már szinte nincs is, valamint hogy az anyja irányít helyette az ő házában.

Hosszas meditálás után Judit, háborgó lelkét azzal tudta csak megnyugtatni hogy rávette férjét (aki szintén tudott mindenről, csak kellett egy kis biztatás számára)-világosítsa fel a sógorasszonyt, mégiscsak ő a testvére. Ezzel az események hirtelen felgyorsultak, felbolydult az egész család, mint a méhkas. Öcsiék felhatalmazva érezték magukat az intézkedésre, védőszárnyaik alá vették Verát, aki mint valami félálomba zuhant királylány csukott szemmel követte utasításaikat.

Úgy érezte ez csak egy rossz álom, és majd fel fog ébredni. Tulajdonképpen ez nem is vele történik. Pedig már régen sejtette. Valahol hátul, legesleghátul a kis agyában lezárta három lakattal. Amíg nem mondták nyíltan a szemébe addig voltaképp nem is létezett a probléma. A városba is beszédtéma volt ez a kapcsolat, de Verát próbálták kímélni az emberek mert őt szerették. Így is el-eljutott hozzá a szóbeszédből egy-egy foszlány, de valahogy soha nem volt bátorsága szembenézni a tényekkel. Holott házasságában már semmi öröme nem volt, mint két idegen éltek együtt. Külön pénzből gazdálkodtak, és ő lényegében a házi cseléd szerepében tündökölt otthon. Munka után mosott, főzött, takarított, bevásárolt. A veteményeskertet ápolta és a jószágokat is ő etette. A férje pedig szakszerűen utasította mindig a következő munkafázisra, lekötötte mindenféle tennivalóval, hogy ő szabadon rendelkezhessen saját idejével.

Az idő múlásával a szerelmi házasság fénye igencsak megkopott Vera szemében. Gigi már végül egy fillért sem adott a keresetéből -Katalin őrizte a fiókjában-egyedül a téli tüzelőt fizette ki. A házaséletük szinte nullára redukálódott, így Vera belefáradt ebbe az egyoldalú kapcsolatba.

Ekkoriban ismerkedett meg egy fiatalemberrel aki kedvesebb volt hozzá Giginél. Nem alázta meg és nőként bánt vele, ami új volt számára. Ez egy időbe esett azzal mikor öccse és sógornője felnyitották a szemét az anyja és férje közti lieson ügyében.

Egycsapásra megváltozott, könnyebbé vált minden. Vera számára hirtelen lett megoldás a faramuci, képtelen és legfőképp kínos helyzetből. A megoldás neve:Tamás és Tomaj lett. Az előbbi az új férj személyében, utóbbi az új lakhely: kis földrajzi távolság régi életétől.

Katalin kétségbe volt esve. A történtekig minden este feljárt hozzájuk. Saját kulcsa és akkor is szabad bejárása volt a házhoz ha Vera dolgozott. A nyulakat, csirkéket járt etetni, elkélt a segítség két dolgozó ember háztartásában. Tudta ha a lányáék elválnak, neki -az emberek szemében-semmi jogcíme nem lesz ezentúl oda feljárni. Ebbe a tudatba szinte belepusztult, le is fogyott a sok idegeskedés miatt tíz kilót.

Vera átmenetileg Öcsiéknél húzta meg magát. Napi zaklatásoknak volt kitéve Katalin és az öregasszony békítő szándéka által. Gigi persze nem tett egy lépést sem. Neki soha egy percig eszébe nem jutott, hogy Vera majd mást tesz, mint amit az anyja mond neki. Katalin azt sulykolta egyfolytában belé, hogy neki semmi köze intim értelemben Gigihez, és hogy minden házasságba vannak hullámvölgyek. Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell. Katalin itt tévedett ismét, hiszen a lánya pont az akarásnak volt már híján. A Gigi által képviselt régi és első szerelem, ami minden tűzével és tapasztalatlanságával együtt azért számára kezdetben szép volt-mára már elhamvadt. Megismert egy új érzést, és ez az új sokkal több reménnyel, gyengédséggel és perspektívával kecsegtetett. Ez utóbbi előrevetítette a köldökzsinórról való leválás lehetőségét, az önálló élet ígéretét. Tamás gyengédsége és figyelme kihozta belőle gyakorlatilag hét éve szunnyadó nőiességét. A férfi önálló egzisztenciája (jó kereset, tomaji saját tulajdonú ház), férje közönye, öccséék határozottsága és kiállása ő mellette pedig megadta a kezdő lökést a változtatáshoz.

JUDIT

Judit tulajdonképpen már halálosan unta a vége-hossza nincs szóáradatot amit immár közel két órája hallgatott. Megszokta, hogy anyósa rendszerint tizenegy és dél között érkezik látogatóba azzal a rosszul titkolt szándékkal, hogy neki is tálaljanak az ebédből.

Amióta építkeztek az idegrendszere nem volt a régi, és nem tudott kellő humorral (amivel alapesetben rendelkezett) túllépni kicsinyes bosszúságokon. Az építkezés a hozzájáruló gondjaival és a három gyerek ellátása kezdte felőrölni a maradék energiáit is. Naponta tizenkét dolgozóra no meg a családjára főzött, mosogatott, legtöbbször karján a legkisebb fiúcskával, miközben a tetőt bontották le a fejük felett. Kézzel fogható segítséget sem a saját anyjától, pláne az anyósától nem kapott. Valójában nem is várta, hogy segítsenek neki, úgy érezte csak a terhére lennének . Idegesítette ha valaki beleszólt a dolgaiba, és az anyja ilyen típus volt. Az anyósa pedig mindig csak locsogott össze-vissza, de érdemben egy szalmaszálat nem tett volna keresztbe, ráadásul ő is igényt tartott volna az ebédre. Judit szeretett mindent önállóan megoldani, még ha nem kevés fáradtságba került is. Így nem volt lekötelezve senkinek és nem is kellett örökké hálálkodnia.

Ha anyósa látogatóba érkezett az minimum 3-4 óra kiesést jelentett a napi munkából., Katalin befészkelte magát az étkezőbe-sietve leszögezte, hogy nem marad sokat mert rengeteg dolga van még-és szinte levegővétel nélkül mesélt. Azt, hogy mi volt a meséje tárgya Judit meg nem tudta volna mondani. Az utóbbi években kifejlesztett egy sajátos technikát, védekező mechanizmust. Érdeklődő tág szemekkel nézte anyósát és buzgón bólogatott, időnként egy-egy ahá-t megszavazott a részére. Odabent az agyában pedig pergett a saját mozifilmje. Ilyenkor átgondolta teendőit, esetenként relaxált, erőt gyűjtött a feladataihoz, néha majdnem bealudt.

Ez különben nem volt kis teljesítmény, mivel Katalin nem suttogva adta elő magát.

Mikor férjhez ment és először volt része ilyen szeánszban, midőn anyósa lelkes beszámolót recitált neki hihetetlen hangerején, rettenetes fejfájása volt két napig. Ugyanis Judit akkor még gyanútlanul próbálta megfejteni a szóáradat lényegét, és görcsösen figyelt minden szóra nehogy elveszítse a fonalat, persze mindhiába. Megvolt győződve róla, hogy Katalin hallássérült lehet bizonyos fokon, különben miért ordítana folyton?!Ráadásul olyan történetekkel traktálta, melyek szereplői számára tökéletesen ismeretlenek voltak, lévén ő a fővárosból költözött a városkába. A mesék szereplőit három csoportra lehetett osztani:az egyikbe a házasságtörő rossz életű nők voltak (máséba a szálkát, magáéba a gerendát tipikus esete), a másikba a halálos betegek kiket a sírásó már vár a ház előtt (akik persze zömmel később mind felgyógyultak), harmadikba pedig a már jobblétre szenderült városlakók kerültek.

Energiavámpír. Magában csak így hívta Katalin. Ha valamikor végre megszabadult tőle, úgy érezte magát mint amikor a citromot kipréselik.

Aztán megütötte valahogy a fülét a kétórás darálás közben a sok ismeretlen név között a varázsszó:mama. A mama, férje nagyanyja volt, akit Judit nagyon szeretett. Valami kölcsönös szeretet alakult ki kettejük között szinte az első pillanattól fogva. Pedig az öregasszony eleinte kerülte vele a találkozást, tartva attól hogy a fővárosi lány idegenkedni fog a magafajta egyszerű vidéki asszonytól, és netalán elijeszti az unokája barátnőjét. Tévedett, hiszen Juditot a saját nagyanyáira emlékeztette Erzsébet, és mivel ők már nem éltek egyfajta mamapótlékot látott benne.

Judit becsülte az öregasszonyt, hogy rettenetesen nehéz körülmények között nagy szeretetben nevelte fel három gyermekét, akiket soha egyetlen egy rossz szóval nem illetett (pedig tehette volna). Mindig azt nézte kinek miben tudna segíteni, inkább a saját szájától vonta el a falatot, csak a családnak meg legyen mindene.

Judit soha nem felejtette el neki, hogy amikor ő és férje betegek voltak (a dokinak vidám perceket szerezve-aki röhögve jelentette be őket telefonon a tüdőgyógyászatra-ilyet még nem pipált, hogy egy házaspár egyszerre szerzett tüdőgyulladást)a mama csillapította a lázukat, minden másnap hozta nekik a friss ebédet. Az anyósa, Katalin szó szerint rájuk sem nyitotta az ajtót (kicsinyes bosszúként amiért segítettek elválasztani Verát Gigitől).Judit szülei jöttek amint megtudták mi történt, már másnap a fővárosból. Ők hordták orvoshoz és innentől kezdve a mamával felváltva ápolták őket.

Egyik télen, még csak nagyfiúk volt meg, fogytán volt a téli tüzelőjük .A faházba lévő fából meg szinte csavarni lehetett a vizet, nem akart meggyulladni se. Öcsi csak két hétre rá kapott fizetést, Juditék nem panaszkodtak senkinek sem, de a dédimama mégis egy nap beállított hozzájuk egy kis talyigával amire egy zsák száraz hasogatott akácfa volt felpakolva. A saját kevés tüzelőjéből hozott nekik önzetlenül. Önzetlenül, mert soha semmiért nem várt se hálát, se köszönetet. Mosolyogva szokta mondogatni:Ne köszönd lányom!Az legyen a fizetség, hogy majd a te gyerekeidnek, unokáidnak, adja Isten dédunokáidnak segíts!Nekem is annak idején drága Mili néni mindig ezt mondta, és igaza is volt.

Juditot megrémítette anyósa panaszáradata. Igaz Katalin szeretett erős túlzásokba esni, és drámai pillanatokat produkálni. A drámát pedig fokozni is képes volt a végsőkig abbeli képességével, hogy bárhol bármikor valódi könnyeket tudott kipréselni magából. Ezek a könnyek viszont dédiért szóltak, és a fiatalasszonyban sikerült bűntudatot ébreszteni velük. A fiatalok közel egy éve nem találkoztak az öregasszonnyal. Az oka voltaképpen elég prózai volt, bár semmiképpen nem mentség számukra. A dédi annyira leépült a csípője miatt, nem volt képes elhagyni a házát, Öcsiék idejét pedig felőrölte az építkezés. Ezalatt az időszak alatt költözött haza mamához Jóska, és Judit úgy gondolta legalább nincs egyedül, van aki Katalin mellett gondját viseli az öregasszonynak. A szokásos vége-hossza nincs beszámolók ezt a téves érzést erősítették Juditban és így lappangó lelkiismeret furdalását is képes volt ezidáig elfojtani, mígnem Katalin sírástól elcsukló hangon közölte:Jóska agresszív lett, kiabált a mamával. Tegnap óta nem is evett semmit.