Égbeszállt szerelem

Beküldő: Képíró Gyula
Beküldés ideje: 2009. október 22.

Időutazásnak tünt a hosszú út autónak és utasának egyaránt. A piros autóban Szimbád egyedűl utazott a marhanagy szerelmével az örök távolban lebegő Angyali városka felé. Hihetetlen hogy mennyit jött már, de türelme lassan őrlődött mig végűl.....egyszercsak végre megjelent a látóhatáron a kisváros. Alföldi fiatal városkának tünt és az út szinte eltörpitette. De most szépnek, egyszerűen gyönyörűnek, varázslatosnak és végre elérhetőnek tünt. Valójában a menyország volt abban a pillanatban Szimbád szemében ahol az ő Angyalkája élt. Valahogy igy is képzelte el,.... mert igy adta vissza a képzelete rutinosan letisztitott bűvöletével, a világot ahol számára a szerelem és a boldogság honolt. Az autó megdöccent, és Szinbád egy pillanatra visszazökkent a fárasztó és hosszú út magányának börtönébe, amelyből csak a kisváros angyala tudta felröpiteni. És most ott volt...egyre közelebb a boldogsághoz és kirajzolódott az utca vérereiből a kisváros izmos fiatal teste fiatalos szineivel, rikics meghökkentő izlésességével. Hivalkodóan csalogató volt, de mégis emberfeletti önuralommal feszitette vissza jobb lábát a gázpedálról, hogy ne hajtson tovább hanem erőtlenűl fékezve megálljon a várostábla előtt. Üdvözöljük Martfű városában!.... Felért egy forró ajakhoz tapadó csókkal a látvány. A piros autó utasa izgalomtól fáradt görcsösséggel gurúlt lassan egészen a helységtábláig mig végűl megállt. Megérkezett. De nem nyugodott meg...sőt talán most kezdett el igazán görcsölni az izgalomtól. Hosszú út állt mögötte, a vágy visszanézhetetlenűl hosszú és kalandos útja, amely most a kiszámitott szerelem ismeretlenségébe vonzotta. Tehetetlenűl várt, ujjaival ütemesen kopogtatva az időt. Angyal és Szimbád nem beszélt meg időpontot a találkozásuk számára. Talán mindketten a megérzéseikre hagyatkoztak illetve arra, hogy érkezés előtt Szimbád felhivja őt, és ő pedig elé jön a város elé és onnan együtt autóznak... De valahony az ezüstmetál Toyota nem akart megjelenni és Szimbád lassan a találkozás izgalmából a kételyek gondolatának kisértésébe zuhant.... Mi van ha nem jön? Mi van ha nem akar eljönni? Mi van, ha becsapta őt?Mindvégig széditette, de valójában egy percig sem gondolta komolyan?......Az nem lehet...és óhatatlanúl önsajnálkozásba kezdett mintha ezzel bármit is tehetett volna a helyzet tragi-komikuma ellen...De ......ilyen az ember néha megszánja és megsajnálja önmagát. De gyorsan elhessegette magától az önsajnálatot, mert annyira méltatlannak érezte a helyzet és a pillanat szeszélyes várakozó hangulatában, hogy szinte megszégyelte magát. ......Az nem lehet hogy nem jön. Jönnie kell...Benne is elindúlhatott valami a kémiából...nem lehet ennyi időn át hazudni...különben is ez a lány egyetlen dolgot tartott mindennél előbbrevalónak: az őszinteséget. Szivből utálta azt aki hazudik. Nyilván nagy ellensége lehetett a hazugság...és ezért ez mindenképpen Szimbád lelkét bátoritotta és biztatta. Az óra másodpercei mégis kellő időt nyújtottak arra, hogy Szimbád tovább agyaljon...tele volt a szive és agya forgatókönyvekkel, változatokkal...az egész randi...találkozás testi-lelki történéseivel. Volt benne romantikus változat, realista és absztrakt verzió, szerencsétlen és sikertelen önmarcangolós, de volt patetikus és ironikus történés is...Ez utóbbitól félt a legjobban. Tudta hogy humora könnyen bezsákolja a sikert, de gyorsan túlzásokba eshet és ez megmételyezheti az egész találkozást is. Félt hogy túl nagy elvárások és előitéletek harcában ez a szerelem csak testi, földi és gyorsan kiégős egyszeri alkalommá silányúl...Ezt pedig annyira nem akarta, hogy ezért már jött,... hogy szinte megfordúljon az autóval és elindúljon hazafelé...minden hiába lelkülettel...De ezt ha már itt van nem teheti, márcsak magáért sem. Mert akkor lemond élete legszebb álmáról, a vágyról, hogy azzal a lánnyal ...Angyallal találkozzon aki számára 38 évesen elhozta újra szivébe a gyönyörű szerelmet. Arra gondolt, hogy annak ellenére hogy felajánlotta a lánynak a kapcsolat irányitását...valójában ezt egy percig sem gondolta komolyan, ő akarta vezetni, irányitani...és mindazt amit akart...arra éppen ezzel a látszólagos kezdeményezés átadással az előtérben mégis intrikus és csibészi ráhangolással fog hatni. Arra veszi rá Angyalkát amire csak ebben a szerelemben agyának amplitudói el birták a valóságot nyújtani. Marhanagy érzelgős és fizikai bravúros ágyjelenetetkre gondolt. Végűl is férfiből van...enélkűl nem megy...Hát ezt nem lehetett másnak nevezni mint ami: blődség. És ez sajnos volt benne nem is kevés. Úgy érezte hogy Angyalnál az ilyen ősi magyar hárompercesek vetkőzéssel és bocsánatkéréssel a teritéken nem fog bejönni....valami szenvedélyes...valami latinos őrületre gondolt....Aztán szája széle szokott pajkossággal futott füle alá...mert valami marha viccesen kezdett agyalni...valami pajkos játékon...különben azt azonban el sem merte képzelni, hogy ráhangolja Angyalt, valami röhejes „latinosra”...márcsak a szenvedélyes és határtalan alúlteljesithetetlen gazság miatt, hogy letekerjen egy teljesen szokványos és hétköznapi numerát és...utána amikor netalán a lány rákérdez, hogy mégis mi volt ebben a latinos...akkor csak úgy egykedvüen rávágja hogy: Ollé...és annyi. Ez megalázó...és ő soha nem tehet ilyet azzal a lánnyal akit ennyire szeret. Összefacsarodott a szive.Ennyire romlott ő? Milyen jogon, és hogy merészel ezek után bármit is ettől a lánytól. Nincs joga...főleg erkölcsi...na meg semmilyen arra, hogy a közelébe férkőzzön ezek után. Hú,...de megszégyelte magát. De most megérdemelte. És ne mentegetőzzön, mert erre nincs magyarázat. Elfogadható nincs. Akit szeret az ember azzal nem lehet undok. Azt szereti. Azt tiszteli. Nem alázza meg és nem okoz neki fájdalmat...mert azt a fájdalmat magának okozza, mert a szive megérzi ezt a fájdalmat a szerelmében és ez bántja...és ezen nem tud ő maga sem túllépni. Az emberek hibája az, hogy nem tudnak túllépni a saját hibáikon, mint ahogy a szerelmük hibáin sem. Évődnek rajta és felette. Folyton visszatérnek rá és agyalnak felette. Mi lett volna ha...és aztán rájönnek hogy ez igy történt és a történteken már nem lehet változtatni. Ettől lehangolódnak, de az élet megy tovább és egy ideig sodorja őket is az ár. Az élet árja. Ilyenkor sokszor megsajnálják magukat, mert szeretik sajnálni magukat. Sokszor jól esik ez az önsajnálkozás csak meg ne tudja senki, mert azt nem viselnék el....áh...dehogynem. Több is veszett Mohácsnál, meg kevesebb is elég az önsajnálkozásból és szégyenkezésből. Hol a méltóság...meg a többi biszembasz ami ilyenkor motivál? A béka segge alatt. Ott a helye..... Szimbád fáradt volt. Elfáradt, mint mostanában sokszor. Elég sokszor ahoz, hogy ne rémitette volna a kihivás... a test fáradtsága a lélek megújhodásának terhe miatt. Félt a gondolattól is, hogy nem bir majd lépést tartani a lánnyal. Ez a lány pedig nagyon sokat jelentett neki. Félt önmaga kudarcától, a gyengeségtől amit a lánynak sohasem szabad megéreznie...félt a szerelem kihivása miatt, ...ha nem tud helytállni, s magát ismerve arra gondolt, hogy talán éppen abban a bűvös pillanatban olyan zavarban lessz, hogy mindent elront és akkor oda a varázs. A szexről nem is beszélve. Attól egyenesen rettegett, hogy mi lessz ha a zavartól nem lessz erekciója, vagy ha annyira izgúl majd, hogy tahó módra azonnal elmegy...vagy valami szerencsétlen és kiábránditó baromi mozdulattal a lánynak fájdalmat okoz....de még attól igazán, hogy mi lessz ha a lány kineveti, lemosolyogja szánalmában...abba belehal. Persze az is végigsuhant rajta, ...hogy akkor mi van ha a lánynak egyáltalán nem tetszik...Napok óta az arcát fűrkészte a tükörben. Nézte, hogy mennyire zavaróak vagy csúnyák a szeplői, de valahogy azokat ő már megszokta...sőt be kellett magának vallania hogy egyenesen szerette őket, hiszen az egész gyermekkora erről szólt. A szeplőiről. Hidegzuhanyként élte meg amikor először tünt fel önmagának a szeplő az arcán és a még idomtalan gyermek és eltorzuló kamaszarcon számára is undoritóan hatott . És ez éppen neki jutott. Senki másnak az ismerősei közűl, csak neki...ebben is megbélyegzett és frusztráltabb érzés töltötte el. De hamar túltette magát rajta, mert gyorsan sajátos ideológiát gyártott belőle. Azt mesélte be barátainak, hogy a szeplőcskék önálló életet élnek, van agyuk ...és ez a sok apró agyacska őt gyarapitja. Ezért olyan okos amilyen...merthogy kivételesen annak tartották. Úgyhogy a traumaként megélt hátrány csakhamar irigyelt előnyként jelentkezett rajta. A barátai közül néhányan próbálták meggyőzni arról, hogy jó lenne belőle eladni, értékesiteni...mert kinek nem kell az ész?(a baloldali politikusoknak). De végűl a szeplők maradtak...és sokan irigyelték is érte. Még jó, hogy divatot nem teremtett vele mint a tetoválással tették azt. Ami feltünően zavarta, az viszont arcának enyhe kerekdedsége volt, mert szeretett volna magának egy markánsabb arcot, amely férfias keménységet és határozottságot kölcsönözhetett volna lelkének tükréről. És ebben némi hátráló tényező volt az a 20 kg súlyfelesleg, amit pocakként hordozott. A pocakja volt egyedül amit igazán rühellt magán, de azért böjtölni vagy diétázni nem volt hajlandó. Nem akart a szépségért szenvedni. Szenvedjen csak az, aki a szépség miatt akár a halálos veszedelmet is bemeri vállalni. Ha olyan hülye. Az idő amely sokszor az órán csak tetülassusággal vánszorog, most a gondolatok telitettsége okán úgy tünt hogy jócskán nagyot szökött előre...és egy pillanatra Szimbád meg is réműlt...Angyal nem fog eljönni...és ennek most már idegesitően magas esélye mutatkozott.... Ez a lány ...átvágta őt...hazudott neki... Dühében kiszállt a piros autóból és bevágta maga mögött az ajtót...mintha az autó tehetett volna bármiért is...hát az ajtó volt a keze ügyében... Ő is át...illetve be akart vágni valakit...valamit.... Elkezdett benne fortyogni a düh és csak kidülledt szemekkel nézte a közeledő jármüveket ...kamionok...kisautók...mikrobuszok...autóbusz....mi a rosszeb jöhet még? Hol az a Toyota? Hol van Angyal?....mindjárt megőrűl a dühtől....de mozdúlni sem birt nemhogy elmenjen...hazaindúljon....Száz év magányra itélve itt az út mentén....értelmetlenűl....értelmetlenűl????!!!! S az indulatok sokasága egyre gyűrűzött benne...a tehetetlenség és reménytelenség keserű düheiben... Ennyire hülye csak ő lehet... Egy ilyen lánynak ő nem jelenthet semmit... Az angyalok nem állnak szóba bukott ördögsegédekkel... és ő csak egy szerencsétlen ördögsegédnek érezte magát akkor a marhanagy szerelmével együtt, a tehetetlen dühével...és a hihetetlenűl fájó szivével.... Nem szabad igy szeretni, mert ez csak őrűlt fájdalmakhoz, dacos haragokhoz, végzetes hibákhoz vezet...sebekhez és soha nem gyógyuló lelki rokkantsághoz.... Pedig van hogy az ember szivügyileg be van élesitve. Olyan mint egy fegyver ,amely beélesedik és akit eltalál az abbólkódúl... Rázúditja szerelmét, a vágyat, a kapkodó és csapkodó lelkét és be is zárná a kedvest a magántulajdon helytelenűl értelmezett lelki börtönébe. S ha nem igazán tudja az ember ezt a birtoklási mániát magában kezelni, akkor ez átmegy észrevétlenűl féltékenységbe azaz beteges féltésbe minden intenzitásával,... minden zavaró, bántó terhével együtt. Könnyű azt mondani, vagy mentegetőzni, hogy én nem vagyok az, mert a lelke mélyén minden ember érzi és tudja hogy féltékeny és sokszor nagyon ... Úgyhogy ennyit csak a szivügyekről...mert ennyivel tartozunk az őszinte énünknek bár az tudja ezt magában kezelni. Szimbád tudta hogy a legtöbb nő rüheli a hazugságot és a hazugokat, és ha rájönnek... akkor minden felindulásuk és szeretetük vagy szerelmük ellenére is elhagyják azt akit addig talán a legjobban szerettek, mert nem akarnak hazugságban élni vagy részt venni, de ezzel a rizikóval számolni kell, mert ez adja a kellő adrenalintöbbletet mindenhez. Érzelmektől elvakúlt aggyal űlt vissza a kormánykerékhez és forditotta el az inditókúlcsot... majd a kedvesen ketyegő piros autót újra az útra terelte jelzés nélkűl és elindúlt a városba.... befele... a házak, a mindenféle keritések épületek ismeretlen de reménysugárt jelentő világába.... Soha nem járt itt és a téli szürkületben minden egyhangu szomorusággal tetézte szive fájdalmát... vigasztalanságát... szemei megteltek könnyel mint az elmúlt napokban sokszor, de autózott félvakon és fájdalmasan... Autók jöttek szemből és ölték szemét mögötte neonos fényeikkel... s egyszercsak úgy érezte hogy meg kell fordúlnia és mennie kell vissza... talán mostmár végleg hazafelé... az igazi erdélyi magány és sötét múlt hinárjába.... Oda ahova való. Neki nincs joga az igaz szerelemhez és a boldogsághoz.... Ez a lány akit az Angyalának hitt pokoli dolgot tett vele... hazudott, hogy szereti... és nem! Egész testében remegett a fájdalomtól és csak azt tudta... messze... minél távolabb mindentől.... mindenkitől... ettől a lánytól.... Angyaltól.... és hihetetlenűl és ellenőrizhetetlenűl kezdte nyomni a gázpedállt... s kanyarmentes úton az autó egyre csak gyorsúlt... a piros autó mint égő űstökös szágúldott ... Kavargott a levegő és kavarogtak az autó belsejében az érzelmek..Milyen szerelem ez?... mi ez a reménytelenség? ... mit élt ő át eddig? Hiszen igy és ez eddig minden percével együtt gyönyör és kin volt egyszerre.....Végighasitott rajta,... minden porcikájával átélte.... most végre pontosan értette a pillanat minden gyönyörét... Újra és újra átélte magában és eltöltötte az a csodás érzés amely máskor taszitotta, romantikusnak és csöpögősnek érezte és szégyelte volna bármikor is felvállalni, főleg a barátai előtt. De igaz, minden borzalma és gyönyörűsége.Hihetetlennek hitte és gondolta ... s lám mégiscsak igaz. Van ilyen szerelem. Földinek lapositjuk, földhöz ragasztjuk, de ez égi és csodás...és szárnyal...és szárnyakat ajándékoz annak aki átéli és megéli...és már el sem szeretné engedni sohsem........... Amikor Szinbád gondolatai normalizálódtak, akkor megértette azt, hogy veszélyes játékba kezdett. Túl veszélyesbe... életveszélyesbe... erejét meghaladó módon is.... És ez a játék már nem okozott örömet... sőt inkább mérhetetlen súllyal húzta lelkét. És nem volt benne biztos hogy képes elhordozni...Az erős jellemet a gyengétől az választja el, hogy a gyenge jellemű ember totálisan belebukik a hibájába, az erős pedig akkor is küzd amikor már a csatája elveszettnek tűnik.... Ő úgy érezte, hogy most nem képes küzdeni... a kocka el van vetve... és nem is tudta igazán minek köszönheti az élettől ezt a szerencsétlen lapjárást...... Egy adott pillanatban derengeni kezdett agyában valami... ami nehezen emészthető információként a sok más de sokkal lényegesebb dolgok között mégis becsúszott agyalapi mirigyei alá... Ez pedig az volt, hogy Angyal beszélt neki egy másik férfiról, aki éppen akkor jelent meg...s zinte vele egyszerre az életében... de Szimbád először és talán mindvégig nem is tartotta konkurensnek a másikat, mert ötvenes... tehát korban vagy talán mindenképp minden ellene szólt. Ám az viszont marhára zavarta, hogy kiderűlt menet közben, hogy pénztárcája messze gáláns biztonságot jelenthetett, közelkeleti... talán Libanoni... s valószinű körűlmetélt... viselkedni is tudhatott, ráadásúl a diplomácia köreiben mozgott és valószinü hogy voltak és vannak még hozzá képest rejtett tartalékai amivel Angyalt csodásan behálózhatta.... Szinte megőrűlt a felismeréstől, hogy ez a történet amelynek ő most csak egyik szereplője... akár egy szerelmi háromszög is lehet.... Hogy ő milyen hülye... és hogy erre ő eddig miért is nem gondolt? Ekkora marha legyen...???? Otromba gondolatok kezdték foglalkoztatni agyát... harag... düh és bosszú... vagy versenyezzen a szerelméért? Nem is tudta mit tehetne tehetetlenségében......... Hogy vehetné fel a harcot azzal a tahó töpörödött ágyszédelgő elmebeteggel? Otthon 23 petákot sem ér, eljön Magyarországra és a pénzével meg a szecska dumájával széditi a tyúkokat... Menjen a kis ötvenes kéjsóvár szédelgő kúrnivágyó nem működő farkával és dugja szét az összes kivénhedt farokravágyó tehenet. Van belőlük elég Libanonban is. Ha elkapná ezt a finomkodó töketlent úgy megverné, hogy az üknagyanjának az árnyéka is tolószékbe kerűlne. Mákja van a szarosnak, hogy nem találkoznak. De ekkor már lángokkal égett az agya... Az út megszélesedve nyitott teret a dűhtől elvakúlt száguldó szerelmesnek,.. .a féltékeny őrűltnek aki a 4-es főút valamennyi korlátozásait ráruházta az ötvenes versenytársra... és bárhány ötvenes korlátozást látott annyiszor akarta háromszor túllépni a korlátozó ötvenest... és nem számitott senki és semmi... forgalom... és közlekedő... lelépni... lehagyni... leelőzni és legyalázni... elhagyni... lecikázni.... Minden sikerűlt és mindenki lehúzódott... lassitott... lemaradt... csak ő tempózott ... adrenalintól felfűtött testel és fényektől elvakúlt szemekkel... és agya tompúlni kezdett... csak gázpedálon feszülő lába tartotta a dacot és a ritmust... Fények, fényszórók csillagok közeledtek gyorsan és röppentek el mellette morgások és sistergések közepette... a távolból mint a Fiastyúk az égen közzeledett egy csillagraj... egyben és nőtt és szépűlt és csodás ragyogással közeledett... Szimbád vágyó szivvel nézett a fények közeledésére... a műszerfalon néhány piros égő jelezte a piros autó korlátait... de ő csak a fényekre koncentrált.. .és egy ősi világból csábitó erővel és érzéssel hallotta a távolból erősödő Lehel kürtjét... csodásan erősödőnek tünt... halálos harcba inditónak... és ő pedig ölni és halni akart.................... éles csikorgás, suhogás,... csattanás és tompa zökkenés után a hely összeszűkült és melegség ömlött szét az utastérben amelyet átölelt a fénynyaláb, majd repülés zökkenések, pörgés, vérszag és Szimbád egy új utat látott a fénytől... bűzös gyomor és vérszagu beszűkülésből emelkedett fel... összetört világot látott és a fény útját.... úgy érezte most mennie kell........ engedelmeskedett!!!! Néhány szó még szivében pihent:.... „Istenem hol a túlsó oldal?????? Mi a lélek fájdalomküszöbének legfelsőbb, de még túlélhető foka???????? Ugye látod, hogy hol tartok? És te jobban tudod hogy milyen büntetést érdemlek! Nyilván, ebben is azért legyen meg a Te akaratod.” .............. Az autók néha felborúlnak és összetörnek. Utasaik pedig örökre elutaznak. Nagyon messzire... De csak a testük távozik, a lelkük soha. Először ott marad és mindenkit átölel, mert búcsu nélkül nem tud elmenni... még a fénybe fürödni sem, pedig vágyik rá. Igen... vágyik a fényre, hogy megtisztúljon benne és lemossa magáról az enyészet földi palástját, az ég tiszta óceánjában. Mert be kell lépnie a hallhatatlanság örök hazájába. Otthonról indúlt el és megérkezett haza, de sokszor nincs megnyugvása ott...mert visszavágyik, hiszen minden amit szeretett az itt maradt ezen a világon...

........reggel 7,23........a Toyota már lassan meleg levegőt lehelt az utastérbe ahol vidáman csengett a dal:
 Az ébredés, bárhol él, te bennem élsz .......... Ne kérdezd honnan jöttem, ne kérd hogy változz értem. Ne mondd hogy voltál másé, nincs múlt csak légy a máé.
Suttogd hogy vártam már rád, ne álmodj szebbet a mánál. Ne sírj most érted jöttem, ne nézz úgy rám.
..............Nagy a csend kérlek törd át, mondhatsz bármit csak mondd már. ..............Hangod feltámaszt engem, új reményt ébreszt bennem........
 Angyal fél kézzel fogta a kormánykereket és a másikat a sebváltókaron hagyta minden eshetőségre számitva... ez már szokott vezetési stilusa volt... Előremeredt az útra... kissé nehezen bekapcsolódva a reggel valóságshowjába... fáradt, törött testtel vezetett... nyűgös éjszakája volt... pedig este 2-szer is lezsibbadt dereka az öröm bénaságától.... most mégis semmi sem tünt jónak.......
Az autóban elhalkúlt a zene... majd egy „borizű reggeli reszelős ” hang bejelentette: ...Most érkezett információnk kedves hallgatóink...akik a 4-es főuton Debrecen felé haladnak...a 436 os kilométerkőnél halálos autóbalest miatt útlezárás van...torlódásra lehet számitani...a helyszinelő rendőrök miatt kérem fokozottan óvatosan vezessenek...Egy román rendszámu jármű ütközött nyergesvontatóval majd a sebességtől az út menti mezőn landolt...A nyergesvontató vezetőjének elmondása szerint nem tehetett semmit az ütközés elkerülésére...mert a személyautó túl gyorsan jött és csapódott át a szembejövő sávba...majd az ütközés erejétől repűlt az úttestről az út melletti mezőre...Utasa egy román állampolgárságu férfi azonnal életét vesztette.... Kérem tehát fokozottan vezessenek a 436-os kilométerkőnél.......
Angyal keze megrezdűlt... szive egy pillanatra összezsugorodott... levette lábát a gázpedálról..... lassan az útpadka felé gördült , majd jelzett és a visszapillantóba tekintés után az útszélen megállt....
........Szimbád ... nyöszörögte.... te hülye.... Te nagyon hülye......... Őrület vagy !!!!!!!!!!!!! Üresen nézett maga elé... nem látott semmit és senkit...fájni és nemérezni akart.... ...............Ez a hülye itt volt... eljött....... Őrület... vagy???? Gondolatának mély döbbenetében akkor értette meg, hogy Szinbád beszélt és ömlengő szerelme felülemelkedett minden más szerelmen... minden eddig ismert és számára elismert szerelmen. Merőben más volt... magasztos és felemelő... valótlan és irreális, de erős és tébolyitó, tele önmarcangolással és lángolással és idealista fantazmagóriákkal... de ezzel együtt szerette és vonzotta, néha taszitotta és kiábránditotta... de egyedi volt, semmihez nem hasonlitható...álmokkal teletűzdelt és valóságában létezhetetlen, .... de igaz és fájdalmasan az. Ki akar ilyet?... senki... ez a szerelem megtalál... egyszercsak rádtalál és nem tudod mit tégy... mert kezelhetetlen magadban és önmagában. Ez egy betegség... amely ha gyorsan akar lefolyni akkor két embert dönt ágynak... hogy aztán felébredjenek és ráébredjenek, hogy ennek a szerelemnek nincs jövője és sajna jelene sincs ... csak múltja... amely az ágyban létezett és az emlékezetben... ott ahol oltár lehetett és kapcsolódási pont ég és föld között...a szerelem ura és istene valamint a földi halandók között, akik arra a néhány pillanatra istenként élhették meg a varászt. Azt a hatalmat amit a szerelem adhatott akkor és ott ajándékként. Mert a szerelem hatalom, lenyűgöző hatalom végtelen gyönyörökkel és fájdalmakkal, életkedvvel és halálvággyal, önzéssel és önzetlenséggel,álmokkal és álmatlanságokkal, elégedett elégtelenségekkel, forró tűzzel és hideg szigonyokkal ,amely a szivet húzza le az élet tengerének fenekére és megpróbál megtartani,...de csak az első áradásig vagy nagy hullámig, mert akkor odébb sodródhatsz...de ez a szigony mindig visszahúz....
2009 január 21.