Látogatás

Beküldő: Ká Vé
Beküldés ideje: 2010. február 11.

Tavalyi, szokásos halottak napi látogatása elmaradt, épp jól megérdemelt pihenését töltötte feleségével valahol külföldön a pesti rokon. A karácsony, újév sem volt alkalmas az osztrák kirándulás miatt. De sebaj, hisz a vidéki rokon úgysem megy külföldre, bármikor látogatható. Most úgyis arra felé van dolga, beugrik az asszonnyal. Nem feltétlen szeretettől, inkább a „mi van, ha kiderül, ott jártunk, de nem mentünk be” gondolattól vezérelve.  Minden előzetes telefonhívás nélkül begördül a jól ismert kocsibejáróra, feleségével együtt felrakják a műmosolyt és becsengetnek. Rokonuk meglepetten nyit kaput, hisz nem várt látogatókat. Zavarán gyorsan túllép, szélesre tárt ajtó mellett beljebb invitálja az egy éve nem látottakat. Gyorsan fő a kávé, előkerül az üdítő, aprósütemény. A vendégekből ömlik a szó; tengerparton jártunk, hegyekben nyaraltunk, pihentünk, világot láttunk. Csak sorolják, sorolják megállás nélkül, egymás szavába vágva. Majd mintegy szabadkozva, hozzáteszik; tudod, Erzsikém, kellett a pihenés, nyugdíj mellett három munkahelyen dolgozunk, lakást újítottunk fel, elfáradtunk. És Erzsikém megértően bólogat, majd kihasználva egy levegővételnyi csendet, megkérdezi, hogy csomagoljon-e zamatos almát, mézédes sütőtököt, lekvárt, diót, jófajta házi pálinkát. Hogyne, Erzsikém, van hely a kocsiban, kapja azonnal a választ. Míg Erzsikém rakodik, a pesti rokonok fintorogva egymásra néznek, lenézően kritizálják a szobát, a benne lévő berendezést, a széken felejtett ruhadarabokat. Meghallva a háziasszony lépteit, elhallgatnak és mosolyukat visszavéve tekintenek az ajtó felé. Erzsike a gyors pakolástól kissé kifulladva lehuppan egy székre és érdeklődve fordul családtagjai felé. Ők azonban órájukra pillantanak, sajnálkozva elköszönnek, vacsorára Budapesten akarnak lenni, várják őket a barátok. A bejárati ajtó elé halmozott finomságok szempillantás alatt eltűnnek a hatalmas autó csomagtartójában. Két levegőben elcsattanó csók után véget ér a villámlátogatás, gázt adnak és máris a falu határában járnak.

Erzsike még utánuk néz pár másodpercig, majd a szokottnál is görnyedtebb háttal bemegy a házba. Eltűnődve mosogatja a kávés csészéket; biztos szép helyeken járhattak, szép dolgokat láthattak. De neki egy képeslapot se küldtek, egy kagylót sem hoztak. Sőt, még azt se kérdezték meg, hogy van, hogy telnek magányos napjai. Fáj-e valamilye? Pihent-e? Csak dicsekedtek és gúnyosan kibeszélték a háta mögött. Véletlenül hallotta meg, mikor épp visszalépett egy lekvárért. Ő csak ennyit érdemel? Neki nem jár egy jó szó, egy csomag kávé vagy egy szelet csokoládé? Ő csak arra jó, hogy telerakja minden jóval a csomagtartót több éve? A pesti rokon már elfelejtette mit jelent falun lakni, termelni , dolgozni. Pedig pár évtizeddel ezelőtt falusi lakos volt. De azóta felvitte az Isten a dolgát. Az emlékezetét pedig elvitte. A szeretettel, emberséggel, együttérzéssel együtt. Maradt helyette egy közönyös, fennhéjázó, gúnyos városlakó, aki lenézi a falusi rokont. De vajon mitől, mivel, miért különb ez az ember nála? Semmivel. Sőt…