Kurva vagy Angyal

Beküldő: Pálinkás Krisztina
Beküldés ideje: 2010. január 19.

Dübörög a zene. A világ kizáródott. Feslett életét, hervadtan is duzzadt mellét kínálta, ott, a placcon. Cigarettáját elpöckölte az útra, elővette rúzsát, s csak úgy, tükör nélkül mázolta körbe száját. Rikítson az a veres! Ma eladom magam… eladom újra… Annak, akinek még kellek… így is… Néha megállnak, rákérdeznek… majd legyintve továbbmennek. Férfiak, kamaszok… Az élvezetért fizettek, nem értem… én annyira nem számítok… csak becsukom a szemem, és túl vagyok mindenen. Többet ne kérjetek… Hogy ki vár rátok, vagy vár-e valaki bárhol is a telefont nézve ezeregyedszer is, nem érdekel… Vigyetek, használjatok… s ne kérdezzetek ti sem. Rongyosra gyűrt életem magamnak tartogatom… És mit is lehetne beszélni egy kapualjban, amíg a falnak dőlve élveztek? Vagy amíg a bokátokig csúszott nadrágotok húzzátok elégedett arccal, s én felnézek rátok, vörösre dörzsölt térdem fájását titkolva… Kit is érdekelne egy ringyó élete? Csak tegye a dolgát.. pár perc az egész… majd kielégülve csukjátok be a kaput. Térden állva gyújtok rá újra… beletúrok a hajamba… túl vagyok rajta. Egyszer, egyszer talán valaki felsegít innen… talán eszébe jut… talán még egy kávéra is meghív… talán akkor feltesz egy kérdést… s lehet, elmesélem… elmesélem…  
 
… de addig… addig maradok az, aki vagyok… egyéjszakás királylány… félrecsúszott koronám büszkén igazítom meg… s elhiszem, szép lehetek majd valakinek…  
 
… kiállok újra, a többiek odabólintanak… látjuk, semmi bajod… vigyázunk egymásra… ennek a falnélküli kastélynak a lakói között erősebb a kötelék, mint bármilyen úri palotában… Hajnalodik… lesimítom összegyűrt szoknyám, s felvillan a rutinmosoly… fázom… dübörögjön az a zene… dübörögjön…
 
„…Van akinek Kurva volt,
Van akinek Angyal…”
 
… s én elhiszem…

2008. augusztus 11.