Macskamonológ 2.

Beküldő: Vedres- Nagy Ibolya
Beküldés ideje: 2010. február 15.

   Most nem vagyok egyedül, gazdám a kanapén szundikál. Minden délután ledől kicsit pihenni. Ilyenkor télidőben a jó meleg, bolyhos takarót is magára teríti, és mikor már jól eligazgatta magán, én is a takaró tetejébe gömbölyödhetek. Nagyon szeretek így pihengetni, addig fészkelődök, forgolódok, míg megtalálom azt a jó puha helyet, ahová, ha odasimulok, hallom a gazdám szíve dobbanását, és mikor elalszik, olyan kellemes ringatást érzek. Emelkedik, meg süllyed alattam a takaró, ő meg egyenletesen veszi a levegőt, és ha mélyebben alszik, akkor olyan megnyugtatóan horkol is hozzá. Ez lehet az embereknél a dorombolás?

  Most is sikerült ezt a jó kis helyet megtalálni, a takarón rénszarvasok húznak szánkókat maguk után, még a takaró színei is melegítenek. Narancsos, sötét és világosbarna színek simulnak gazdámra. Pár éve, a karácsonyfa alatt szimatoltam ki ezt a takarót, valamelyik gyerekgazdámból lett felnőtt gazdám ajándékozta nekünk. Lehet, csak a gazdámnak akarták adni, de mikor látták, milyen boldogan kuporgok fel rá, és sehogy sem tudnak lekergetni róla,  azt mondták, a rénszarvasos takaró az enyém is! Először még nagyon idegen szagú volt, de most már olyan igazi gazda- és Micó illata van. Néha ugyan ki kell mosni, de utána tőlünk gyorsan újra ismerős lesz az a jó bolyhos bundája.

   Erre a mostani mosógépre nem is tudok haragudni, még akkor sem, ha kimossa a takarónkat. A régire nagyon mérges voltam, és sokáig féltem tőle.

   Még egészen kicsi macska voltam, de már nem voltak velünk a cicatestvéreim. Mamámmal voltunk ketten macskák a lakásban. Ő többször is mondta, hogy kerüljem el a mosógépet, főleg akkor, ha a gazda nyitva hagyja a tetejét. De ha már a közelébe mentem, a világért se ugorjak fel rá, mert könnyen beleeshetek, és akkor nem biztos, hogy ki tud onnan szabadítani.

   Egy darabig nem is merészkedtem a közelébe, pedig én is szerettem volna néha rázatni magam a furcsán morgó géppel, ahogy a mamámtól láttam néha. Neki szabad volt a zümmögő tetőre felugrani. Igaz, olyankor csukva volt, de engem akkor sem engedtek fel oda soha.

    Aztán egy nyári hajnalon, mikor már majdnem kivilágosodott, én ébredtem fel leghamarabb. A mamám összegömbölyödve szundikált egy fotelban, a gazdáim meg mélyen aludtak a szobáikban. Unalmamban körbejártam a lakást, a fürdőszobában is körülszimatoltam mindent. Mikor láttam, hogy senki sem figyel rám, felugrottam a régi mosógépre is. A teteje most is fel volt nyitva, de én jól meg tudtam kapaszkodni a peremébe, és bekukucskáltam a hasába. Egyáltalán nem volt félelmetes. Már többször hallottam, hogy a gazdám figyelmeztette a gyerekgazdáimat, hogy ne dobjanak ruhákat a gépbe, ott van mellette a szennyes tartó. De most valamelyik szófogadatlan csak beledobta a jó gyerekszagú pulóverét. Hogy azon milyen jól esne még egy kis szundikálás!- gondoltam magamban. Aztán, csak egy ugrás, és már kinn is vagyok a gépből újra. Nem sokat töprengtem, lehuppantam a pulóver közepére. De abban a pillanatban, ahogy ráestem a jó szagú ágyra, megfordult velem a világ, a fejemre borult a pulóver, egy sötét odúban találtam magam. Először azt hittem, csak a pulóver miatt nem látok fényt, de ahogy kibújtam a finom szagú ruha alól, megfordult velem a világ, vagy az a sötét odú, amibe beszorultam. Próbáltam fölkapaszkodni, de körmeim mindig csikorogva lecsúsztak a síkos falról, én meg csak nyávogtam panaszosan. A lakásban csend volt, nem tudtam senkit sem felébreszteni.

   Mikor már fájtak a körmeim, és berekedtem a nyávogástól, összekuporodtam lenn a sötétben, és addig sajnáltam magam csendben, míg végül elaludtam.

   Szólongatásokra, ijedt kiáltozásokra ébredtem. Erre én is harsány nyávogásba kezdtem, és megtaláltak végre. Addig kopogtatták a régi mosógép tetejét  és biztatgattak, hogy ugorjak csak fel jó magasra, míg végül megint fordult velem egyet a világ, és megláttam a legkisebb gyerekgazda kezét. Kihúzta végre a beszorult pulóvert, és én meg egyenesen a karjába ugrottam. Megszidtak nagyon, de én csak bújtam dorombolva, és vitettem magam boldogan a tejes tálkámhoz.

   A régi mosógép már nincs meg, az újat nyugodtan nyitva is hagyhatják, annak nem fordul el a belseje. De én már attól is nagyon félek. A múltkor belekukkantottam a mosdókagyló széléről, és láttam, hogy nagyon mélyen van annak is az alja. Lehet, egyedül abból sem tudnék kikecmeregni, öreg macska vagyok én már.

   Na, most meg csörög a régi, nagy telefon, vége a jó kis gazdán pihenésnek. Miért nem azon a kis feketén zenélnek, az mindig ott van a gazdám keze ügyében.