Ritó Szabolcs: Egészséges életmód

- Fuh, fuh! Fuuuh! … Hööö! – fújta ki magát, majd sípoló  orrán gyászindulót játszva jutott újabb adag levegő a tüdejéig – Még százötven méter! – hörögte elcsukló hangon.

Fölegyenesedett. Testét vízzel telt palacknak érezte, amely mozdulatlanul áll egyhelyben és csak a benne lévő folyadék megmozgatásával billenthető ki egyensúlyából, hogy helyváltoztatásba kezdjen. Mozdulatlanul állt. Szemei vérvörösen meredtek az út vége felé, mintha az egészet el akarná nyelni, hogy áthidalja a fájdalmas távolságot, de semmi sem történt. Szemei csak dülledtek, erőlködött. Arcán megfeszültek az izmok és lassan megtört a mozdulatlanság, ahogy vastag jégfelszín repedezik fel langyos időben … Teste megbillent, dülöngélni kezdett és a vére szabálytalan ütemben, hatalmas nyomással újra áramlott. Meglendítette egyik lábát, csípőből némileg kontrollálva, hogy egyenesen előre lendüljön az érzéketlen végtag, majd erőt vett magán és rádőlt. Helyezkedett. Igazgatta a törzsét, aztán átlendült a már előrébb lévő végtagon és közben maga elé vetette a másik lábát, majd ernyedten rázuhant. A mozdulatok összefüggővé váltak: bal láb, jobb láb. Bal láb, jobb láb. Bal láb, jobb láb – Már csak száznegyvenöt méter – szuszogta hevülten. Bal láb és jobb láb következett, majd bal láb, bal láb, bal láb, és lágyék, has, arc, teljes fejszerkezet, amikor megbotlott  egy fűcsomóban és meredeken zuhanva arccal a talajba fúródott. Nyöszörögve térdre tápászkodott, leporolta magát és szégyenérzettől sápadtan bámult körbe, hogy ki láthatta a szerencsétlen mutatványt.

Hajnal volt. Az utca üresen állt. Csupán néhány futó, biciklis és állatbarát koránkelő lézengett, mindenki a maga dolgával törődve. A férfi felállt, kiegyenesedett és minden erejét összeszedve nekifeszült a hosszadalmas útnak – Még száznegyven méter! – a bicikliútra vergődött és kocogni kezdett. A széllel sodródó tollpihe bizonytalan mozgásával lendült a cél felé, majd néha másfelé, aztán újra a cél felé és újra másfelé.

Középkorú nő ácsorgott a zöld pázsiton. Lehajtott fejjel bámult valamit maga előtt a földön, széles testével eltakarta a fölkelő Napot. Csak bámult maga elé mozdulatlanul, talán egy pillanatra el is bóbiskolt, majd hirtelen felnyerített – Höhhö! Háhhá! Egyééél – mély, átszellemült kacaja riasztó és kiábrándító volt. Tornyosuló alakja előtt egy kisméretű kutya ült egy biciklista teteme felett és farokcsóválva nézett nyáladzó gazdájára.

- Höáá! Háhhá! Höuá! Egyééél – gügyögte ismételten az asszony a tetemre mutatva, a kutya pedig kedvesen, ám értetlenül nézett a föléje tornyosuló monstrumra. Az asszony minden áron egészségesen akarta táplálni a kutyáját. A környéken gombamód szaporodtak az egészséges életmódot hirdető szekták, a lelkes állatbarátok pedig nem csak magukra éreztek szükségszerűnek az előírások betartását, hanem a kedvenceikre nézve is. Nem etethették őket olyan disznóhússal, amely éltében disznóságokat művelt vagy olyan marhával, amely baromként élt. A közvetlen egészséges táplálékot kívánták megszerezni, azt, ami egészségesen is élt.

A kiskutya játszott. Értetlen tekintettel bámult gazdájára, farokcsóválva vakkantott és ugrált, miközben az asszony szájából véres nyál csordult ki.

- Höáá! Hááá! Höáá! – gügyögött a kutyának ingerülten –  Egyééél! Megmutatooom – újfent a biciklis teteméhez hajolt és jókorát harapott annak combjából. A kutya továbbra is értetlenül nézte az asszonyt, csak ugrándozott és ugatott. Mögöttük – Hööö! Hööö! Fúúúh! Fúúúh! – sípoló tüdejét erőltetve baktatott a tikkadt sportember. Delíriumos képzetek gyötörték: „… Köszönöm a szüleimnek és a testvéreimnek … Ez egy felejthetetlen nap a számomra és egy fantasztikus eredmény a marathonon.” – a kutya a férfi felé eredt, amit a gazdája szórványos tapssal jutalmazott és gügyögött, hogy a nyála is kicsordult. A férfi pecsenyevörös arca a kutya felé fordult, észlelte a veszélyt, de a teste már túl fáradt volt a meneküléshez. Elméjéből elillant a ködfelhő és kétségbeesve kapálódzni kezdett, de hiába. Sikítani akart. A segélykérő halálsikoly azonban megakadt és helyette angyali hangon megénekelt dallam hagyta el a torkát: „Még nem veszíííthetek! Mééég nem! Mééég ééélni akaroook! Adj időőőt nekem! ÓÓÓ, Ég! Mondd, hogy még várjooon!” – a kutya megtorpant, a gazdája térdre rogyott és csaholva vonyította a dallamot, majd a kutya átszellemült tekintettel kiáltotta a világnak:

– A király eljött! Köztünk van újra! tt van a király! – a környéken minden ember vonyítani kezdett, a kutyák pedig örömteljesen kiabálták, hogy „itt van a király!”.

A férfi nem észlelte a külvilágot. Minden erejével a lépésekre koncentrált, ahogy minden újabb lendülettel visszaüt talpára a kövezet és az egész teste beleremeg. Tusakodott magával, minden erejét bevetette és hosszú vonszolás után négykézláb kúszott az út végéig, míg végül a célban összerogyott.

Az út végén  álló kis trafik ablaka kinyílt, és kedves női hang szólalt meg odabentről:

- Jó reggelt Béla! Látom egészségesen akarsz élni … lefutottad mind a kétszáz métert. Itt van a jutalmad … – piros dobozos cigaretta landolt a földön fetrengő alak mellett.