Vedres-Nagy Ibolya: Macskamonológ 7-8.

7.

Jött aztán másnap reggel szomszéd néni, hogy adjon nekem reggelit. Futottam ki ajtónyitásra sebesen, hátha gazdám is vele jön, hogy beleöltözzön a kikeresett ruhákba. De csak egyedül jött a néni. Megsimogatta a fejemet, aztán kiöntötte a tálkámba az ennivalómat. Elkezdtem falatozni, de kíváncsi voltam, mi lesz a gazdám ruháival. Befutottam a szobába és rögtön láttam, hogy nincsenek sehol. A néni sem volt a szobában. Megláttam aztán gyorsan, hogy nyitva van az erkélyajtó. Kíváncsian odafutottam. –Jól összeszőrözted a gazdád ruháit Micóka, de tudtam én azt előre- mondta nagyon csendesen, és egyáltalán nem szidott össze, csak rázogatta őket kifelé egyenként. Kicsit később visszajött, és sokáig keresgélt valamit az egyik szekrényfiókban. Én is szerettem volna beszimatolni oda, de sehogy sem tudtam bejutni. Aztán talált végre a néni valami papírt, és a ruhákkal együtt betette egy nagy táskába. 

     Nyávogtam egy kicsit neki, próbáltam megtudni, mi lesz a ruhákkal. Biztosan értette is, mit nyivákolok, de nem szólt többet hozzám. Csak újra megsimogatta a fejemet, rám nézett furcsán. Már nem voltak olyan pirosak a szemei, de nekem valahogy még sem tetszett, ahogy rám nézett. Az emberek olyan sokfélén tudnak nézni, és ezt a nézését még sosem láttam ezelőtt.

   Még több napig vártam ezután reggel és este, hogy szomszéd nénivel egyszer csak megjön végre a gazdám is. Egyszer álmodtam arról, hogy megjöttek ketten, és gazdámon tényleg azok a ruhák voltak, amin én aludtam olyan nyugtalanul akkor éjjel. Mert mi macskák sokszor álmodunk, még néha a lábunk is mozog, mintha futnánk valami elől. Sokszor láttam macskamámat így aludni, olyankor úgy látszott, mintha fekve szaladna, és néha nyávogva ébredt utána.

   Próbáltam én a magam nyelvén kérdezgetni szomszéd nénit  többször is, mi van a gazdámmal, de ő úgy csinált, mintha nem értené mit akarok. Már nem voltak olyan pirosak a szemei, de csak furcsán nézett ezután is rám. És nem ment olyan gyorsan vissza a lakásába, mint mikor még nem vitte el a ruhákat. Esténként magára terítette a rénszarvasos takarót, az ölébe vett, leült velem a kanapéra, simogatott sokáig. Néha még a képes dobozt is felkapcsolta, és én olyankor megnyugodva doromboltam az ölében.- Doromboljál csak nekem Micóka, itt maradok veled sokáig. Szívesen átvinnélek hozzám is, de tudod, az unokám allergiás a macskaszőrre, hiába porszívóznék utánad, csak tüsszögne akkor is tőle.

   Persze hogy hiányzott nekem a gazdám olyankor is, de azért annyira jó volt várni minden este szomszéd nénit. Tudtam, szívesen jön hozzám, csak az volt nagyon rossz, hogy sose beszélt a gazdámról, és én hiába kérdezgettem a macskanyelvemen, úgy tett, mintha nem értene belőle semmit.

   Aztán egyszer sok nap múlva nappal is nyílott az ajtó, én csodálkozva futottam kifelé. Szomszéd néni jött, de nem egyedül. Vele volt két rég nem látott felnőtt gazdám, és az egyik gyerekgazdám is ott ugrándozott mellettük. Ő rögtön felkapott, megszorongatott, de én kiugrottam a kezéből, és futottam a felnőtt gazdák után. Azok le sem ültek, hanem elkezdtek fiókokat kihúzgálni. Én is ugrottam volna fiókba, de persze, nem engedték meg nekem most sem, hogy nézelődjek odabent. Szomszéd néni kihívott a konyhába, csörgős tápot szórt a tányérkámba, és halkan kínálgatott.- Egyél inkább kis Micó, ne üsd az orrod más dolgába!

   Később csak visszasompolyogtam a szobába, és akkor már szekrényeket nyitogattak mindnyájan, és táskákba rakosgatták gazdám ruháit, cipőit. Én próbáltam az egyik táskába bemászni, amelyikben még sok hely volt. Persze, nem engedték meg, elzavartak rögtön.

   Aztán a konyhában is keresgéltek, kivették azokat a szép csészéket az üveg mögül, amikre gazdám annyira vigyáz. Egyszer egyet levertem a farkammal az asztalról, össze is tört darabokra. Ki lettem aztán csukva az erkélyre rögtön, kuksolhattam kint jó darabig. Ezért csak az ajtóból merten nézni, hogy csomagolják papírokba a csészéket és a szép csillogó poharakat. Nem értettem, miért akarják ezeket mind elvinni, nincs nekik otthon miből inni?

  De igazán csak akkor ijedtem meg, mikor szomszéd néni egyszer csak halkan megkérdezte: -És Micóval mi lesz?

  -Vigyük haza, nálunk jó helye lesz! Az én szobámba fog lakni, én adok majd neki minden este tejet, szeretgetem, vigasztalom majd, és sokszor megfésülgetem a bundáját!

   - Szó sem lehet róla Krisztike! Ez már egy nagyon öreg macska, hullik a szőre, mindenhová be akar mászni, mindent lever, szétkaparja a bútort, a szőnyegeket. Látod hogy néz ki a mama nagyszőnyege is? Egyelőre itt marad, Etus néni átjár hozzá, majd később keresünk neki valami jó helyet.

   Ezeket már olyan hangosan mondták, hogyha az erkélyen lettem volna kicsukva, akkor is meghallhattam volna. De én ott voltam mellettük, és csak hallgattam ijedten, valami nagyon hideget kezdtem érezni belülről.

   Akkor Krisztike odaszaladt hozzám, felkapott, magához szorított és simogatni kezdte a hátamat. Én kicsit kezdtem megnyugodni, a hideg is mintha ki akart volna már menni belőlem, mikor egyszer csak ijedten felkiáltott a kis gyerekgazdám: Nézd, anyu! Micón van egy nagy sebes púp!

8.

   Kucorgok a macskahordozóban, és nagyon rosszul érzem magam. Sokan vagyunk itt a kutyákat, cicákat gyógyító doktor néni ajtaja előtt. Vagyis a váróban, mert mondta reggel szomszéd néni, hogy biztos sokan lesznek ma a doktor néni várójában. Körülöttem más macskatársaim is mind ilyen hordózóban vannak, de néhány kiskutya szabadon üldögél a gazdája ölében. Azok olyan furcsa kutyák, egyik másik úgy néz ki, mintha inkább macska lenne. Nagyon kicsik, hosszú a szőrük, és némelyiknek masni van a fején, és kabátos is van köztük. Biztosan meg vannak fázva, azért öltöztették fel őket.

  Én nem vagyok megfázva, nekem más bajom van.

Mikor észrevette Krisztike rajtam a sebes púpot, szomszéd néni feltette a szemüvegét, és megnézett alaposan. -Ez tényleg egy seb, éreztem már tegnap este is, de azt hittem csak összefilcesedett a bundája. Majd megmutatom a doktornőnek, nem tetszik ez nekem sehogy sem.

    -Látod Krisztike, beteg is már ez az öreg macska, nem vihetjük haza hozzád.

Ijedten szaladtam ki a fürdőszobába, és kaparni kezdtem rögtön az almos edény alját. Éreztem ezt a púpot én is, mikor a bundámat mosdattam, de azt hittem, nem betegség, csak beleütöttem valamibe a hátamat. De majd a doktor néni meggyógyít, és akkor hátha mégis elmehetek Krisztikéhez.

   Másnap szomszéd néni elvitt a kedves doktor nénihez. Akkor is sokat kellett várni, míg bejutottunk hozzá. Alaposan megvizsgált a hideg, fényes asztalon, hasamat is megnyomkodta, végigtapogatott, mintha több púpot is keresett volna rajtam. Végre visszatett a hordozóba.     

 Odament az asztalához, és halkan beszélt szomszéd nénivel. Csak annyit értettem a beszédükből, hogy sajnos úgy néz ki, több púp is lesz majd rajtam hamarosan, és mikor a néni megkérdezte, hogy lehetne elmulasztani a púpokat, akkor a doktor néni még halkabban kezdett beszélni. Abból csak annyi jutott a fülembe, hogy nem lehet a cicát megoperálni, mert nagyon öreg macska már.

   Akkor este vacsora után szomszéd néni bekente a púpomat valami rossz szagú kenőccsel, nem tudtam azon a részen megnyalni a bundámat. Meg a többi részemen sem volt kedvem nyalakodni. Mi macskák akkor mosakszunk szívesen, ha elégedettek vagyunk. És én nem voltam se elégedett, se jól nem éreztem magam.

   Attól kezdve enni sem tudtam már olyan jól, pedig szomszéd néni mindig kedvezni akart nekem. Tudta, hogy a joghurtot és a rózsaszínű sonkát mennyire szeretem, meg a puha sajtdarabokat. De akármelyikkel kínált, a tálkámból nem szerettem megenni már ezeket sem. Kénytelen volt a kezéből etetni és a joghurtot is kis kanálról nyalogattam le. De egyik sem ízlett, mindennek olyan furcsa ízét kezdtem érezni.

    Nem tudtam jóízűen szundikálni sem már ezután. Mióta nem jött vissza megmaradt gazdám, már nem aludtam többé jól összegömbölyödve, és ahogy a többi púpok is kezdtek kinőni rajtam, inkább csak bóbiskoltam valamelyik fotel karfáján egész nap. Gyöngeséget éreztem, minden csontom fájt.

   Szomszéd néni egyre tovább maradt velem esténként, és tegnap meg már haza sem ment. Egész éjjel ott aludt a gazdám ágyán, rajta volt a rénszarvasos takaró. Én meg odakuporodtam a lábához, és ott próbáltam bóbiskolva aludni. De fájtak a púpok, meg hol hidegem volt, hol melegem.

    Olyan régen várunk már itt, a többi macskák nyávognak, a piros kabátos kiskutya meg élesen ugat. Jó lenne, ha mi jönnénk már sorba, gyógyítson meg hamar a doktor néni.

   Szomszéd néni most lehajol hozzám, valamit mond halkan nekem, de akkora a nyávogás, meg az ugatás, hogy nem értek belőle semmit. Kinyitja a hordozó rácsát, benyúl a kezével, és simogatja a nyakamat, ott, ahol egy púp sincs rajtam. Olyan jó meleg a keze, tisztára olyan, mintha a gazdámé lenne.

     Most végre felemeli a hordozót, be sem csukja az ajtaját, hanem magához öleli velem együtt, és bevisz a doktor nénihez.

    Feltesznek a hideg, fényes asztalra, furcsa, rossz szagokat érzek. Szomszéd néni simogatja a nyakamat a jó meleg kezével, de nem tud most már átmelegíteni. Mintha a doktor néni fehér ruhájából jönne ez a nagy hidegség. De ott van a kezében a szúrós végű cső. Ha ezzel megszúr, biztos meggyógyulok végre. Mert most nagyon rosszul érzem magam. Annyira hideg van, remeg mindenem a néni keze alatt. Nagyon fázom! Hol van a rénszarvasos takaróm?