Tiszta tűz

Megosztás

b_250_250_16777215_00_images_stories_bookcover_magyar_tiszta_tuz.jpg
Európa Kiadó, 2009.

1. fül. Minden könyvnek két füle van. Ahogyan (majdnem) minden embernek is. Páros szerv. Ehhez igazodik most a (két) fülszöveg.

Volnának itten bizonyos szövegek. Melyek különbféle témákról szólnak, születésről, halálról, válásról, szerelemről, félelemről, boldogságról, rivalizálásról, önérzetről. 1. Én írtam őket. 2. A szerkezetük egyforma. Dupla. Páros. Kettős. Két-részes tehát.

Három dupla kisregény és négy dupla novella található a kötetben, az elmúlt hat év termése. Két szemszög, két idősík, két történet ugyanarról az eseményről, vagy jelenségről, két vallomás, két főszereplő, ilyesmik. Hamvas Béla és más ezoterikus szerzők szerint az egyes szám a tézis, a férfi jelképe, a kettes pedig az antitézis, vagyis a nőé. Én ezt nem tudom elfogadni. Azt sem, hogy a kettes a sátán szimbóluma volna. Ámbátor talán mindegy, a sátán és az Isten éppúgy valaminek a színe és a visszája, ahogyan a nő és a férfi.

A debreceni páros (dupla kolbászkák) mintájára valamiféle irodalmi műfajnak érzem az irodalmi párost, a szövegek együttes fogyasztása melegen ajánlatos, lehetőleg fanyar mustárral, friss kenyérrel, tisztatüzes innivalóval.

II. (hátsó fül)

Az irodalmi páros műfajt nem én teremtettem. Nem is most éltem vele először. Már 1972-es pályakezdő kötetemben (Előszó az ábécéhez) is szerepelt egy, ott annyira komolyan vettem a duplaságot, hogy a Magvető Kiadó tipográfusát arra kértem, tördelje két függőleges sávba a két szöveget, ahogyan a forgatókönyvet szokták, jócskán megnehezítve az olvasók dolgát. Ilyen formai trükkökkel már nem élek. De az irodalmi párosodhatnék alaposan rám jött.

Írtak már ilyen dupla szövegeket kül- és belföldön egyaránt, például az áldott tollú Krúdy Gyula, amikor egy párbajt a két résztvevő szemszögéből külön novellákban mesélt el. Ő azonban nem tartotta fontosnak, hogy együtt jelenjenek meg. Számomra épp ez volna a lényeg. Olykor talán a páros is lehet páratlan.

Boldog lennék, ha e könyv hatására szokásba jönne az irodalmi páros, mint olyan. A hozzám hasonló írónak remek játék. A hozzám hasonló olvasónak is. Reménykedem, hogy sokan vagyok.