Vedres- Nagy Ibolya: Falusi Philemon és Baucis

   János bá’ buzgón tekert maga bütykölte kerékpárján a faluszéli piac felé. Bár meghaladta már kicsivel a hetvenet, de talán a méhészkedésének köszönhetően még nagyon fürge mozgású, egyenes tartású férfi volt.- Valakitől azt hallotta, hogy a méhcsípések nagyon hatásosak a reuma ellen, neki meg már jó régen volt egy méhese a tanyája végében. Szeretett a méhekkel bajmolódni, és az utóbbi években már egész jó pénzt hoztak neki az apró zümmögők a nyugdíja mellé. - Sietetett hát nagyon, mert ma jön haza a felesége, Katica a városi fürdőből. Több mint tíz napra kísérte el barátnőjét, Marit. Türelmetlenül várja már haza az asszonyát, egy jó ebéddel szeretne neki kedveskedni. Igaz, sok minden megterem a kertben, de olyan jó vöröshagymát, mint amit Próvics mama árul, nemigen kap másutt. Az ő marhapörköltjébe meg nem tehet akármit.

   Nehezen állt rá, hogy ilyen hosszú időre megváljon Katicától, de Mari csak rábeszélte végre. Tavaly ő is velük ment öt napra a fürdőhelyre, de ilyen hosszú időre nem tudták volna kire bízni a kutyát, macskát, meg azt a pár tyúkot. Meg hadd beszélgessék ki magukat az asszonyok végre, úgyis mindig szalad mind a kettő a dolga után.

   Még korán reggel volt, friss szél fújdogált, de érezni lehetett, hogy ma is nagy meleg lesz. Meg mondta is a tévében a szép, szőke lány az időjárás jelentésben. Jani bá’ fütyörészve közeledett a piac utcájához. Már sok autó állt a parkolóban, és a kerékpárjának is alig talált helyet. Végre kikötötte egy tárolóhoz, és határozott léptekkel indult Próvics mama standja felé. Már messziről látta, hogy most is sokan válogatnak a hagymákból, de más árusoknál is nagy a forgalom, ilyenkor nyár végén jó piacok vannak péntekenként. Már majdnem odaért a hagymás standhoz, mikor egy hatalmas káposzta halom mögül meghallotta az ismerős hangot. –Jó reggelt, Jani! Te jöttél ma piacra? A feleséged nincs még idehaza?-

Szervusz Matild! Honnan tudod, hogy elutazott Katica?
Azzal a busszal mentem én is városi piacra, amivel ők utaztak a fürdőbe. Van annak már másfél hete is. Jó hosszú időre mentek akkor.
Ma már jön a delessel haza. Azért is jöttem ilyen korán ki, mert ebéddel várom Katicát.
Hát kedveskedjél is neki, mert idődbe telik, mire kiengeszteled.
János bá’ meghökkenve nézett az asszonyra. De az csak mondta a magáét tovább. Kissé dülledt szemeivel szaporán pislogott, de tekintete kerülte a férfiét. Tokás nyakán tarjagos, piros foltok kezdtek terjeszkedni, és hangja egyre éneklősebbé, nyúlóssá vált.
Hát ostobaság volt tőled Jani, hogy nem vártad meg a buszindulást aznap reggel. És a Mari sem ért még oda akkorra. –
Sürgős dolgom volt a takarékban, azért búcsúztam el tőle előbb. Csak nem mondtál valami valótlant az asszonynak, te Matild!-
Olyan foghegyről beszélt velem a Katid mikor meglátott, hogy gondoltam, csak beleültetek egy bogarat a neki a fülébe!-
  Most már izzadni is kezdett a sebes beszédben a kövérkés asszony, és a piros foltok az arcát is elérték. Továbbra sem nézett János bá’-ra, csak forgatta a szemeit egyre sebesebben. Kioldotta fejkendőjét, házilag festett haja rendetlenül bukkant elő és egy hosszúra nőtt tincs minden nagyobb lélegzetvételnél himbálódzott egyet a feje búbján.
Fújt egy nagyot, majd kibökte: -Hát meséltem neki kicsit arról, mi történt ott akkor köztünk a kukoricásban. Hogy nem kell neki annyira felvágni a hűséges urára!-
Most már egy nagy pirosságban olvadtak össze a foltok az arcán, és vöröses színben lángolt a fényes, kerek arc.
De hát te is tudod, hogy nem történt ott akkor semmi, hiába mórikáltad magad Matild! Még lánykorodban megmondtam, Katicát választom. Már akkor sem tetszett a kétszínű viselkedésed, hiába jártál kézről-kézre a bálban! Meg már nem is az volt az első próbálkozásod. Emlékezzél csak, mikor különmentetek Sanyival, többször is meg- próbáltál kikeríteni esténként a kisközben. Nem hitte el a szavad Katica úgysem. –bizonykodott Jani bá’.
- Elhitte ő bizonyosan, mert nagyon elsápadt. Kezdte volna kérdezgetni, hogy is volt, de akkorra meghozta az ura Marit a Skodájukon, és nem beszélhettünk tovább. Bejött a busz  és mentünk a városba. –Az utolsó mondatokat már olyan hangosan mondta az asszony, hogy kezdtek az emberek feléjük nézelődni. János bá’ köszönés nélkül otthagyta, csak a foga közül sziszegte oda neki végül: -Megbánod te még ezt, meglásd!-
   Gyors léptekkel ment tovább, de kicsit remegni kezdtek a lábai. A kezei is reszketni kezdtek, mikor válogatni kezdte a szép, fényes hagymákat. Próvics mama meg is jegyezte: -Csak nincs valami baj Janikám, nem elég szépek a hagymák?-
De nagyon is szépek, frissek. Mérjen gyorsan egy kilót belőlük. Már fordulok is hazafelé, sok főzés kell a marhapörköltnek. -Jó, jó!- bólogatott a kilencven felé járó mama kis kontyos fejével, és nap barnította, göbös ujjaival fürgén összekészítette a hagymákat Jani bá’ kosarába Aztán nyugtalanul nézett még utána, homlokát ráncolva próbálta kitalálni, mitől is lehet olyan nyugtalan a keresztfia. Merthogy 17 éves sem volt ő még akkor, mikor keresztvíz alá tartotta Janit, még csak egyszer kihirdetett menyasszonya volt az első urának. De nem sok ideje maradt a régvolt keresztelőre emlékezni, mert a vevők egyre türelmetlenebbül vártak a sorukra.
  Jani bá’ már fordult is volna ki a piacról, mikor meglátta, hogy a sor végén nagyon szép, vérpiros bélű dinnyéket árulnak. Egyet - kettőt megkopogtatott, majd kiválasztott egy közepes méretűt, lemérette, és gyorsan a kosarába tette. -Van ideje még lehűlni ebédig, jól esik majd Katicának a pörkölt után ebben a melegben. -Próbálta magát nyugtatgatni, de Matild szavai továbbra is csúfondárosan csengtek a fülében. Egész úton, míg hazafelé kerekezett, újra és újra az asszony álnokságán töprengett. Valamit azért nem értett. Katicával többször is beszélt a tíz nap alatt telefonon, meg a Mari férjével is találkozott azóta többször, de egyikük beszédjéből sem tudott semmi olyat felidézni, amiből bármit is gyaníthatna a Matild áskálódásából. – Na, mindegy. -törődött bele végül. Most már lássunk a főzéshez. Lesz, ami lesz!-
  A Bundi kutya boldogan csaholva fogadta a kiskapuban. A dinnyét gyorsan a hűtőbe tette, az előkészített húst meg kitette a konyhaasztalra. A hatalmas cirmos macska nyávogva dörgölőzött a lábához, vetett neki egy nagyobb darabot a kockára vágott marhahúsból. Míg a macska elégedetten rágcsált, nekifogott a hagymapucolásnak. A hagyma csípte-e ma annyira a szemeit, vagy csak gyöngülnek már nagyon, de nem győzte dörzsölgetni őket az utolsó kockás zsebkendőjével, amit még talált a Katica készítette tiszta ruhák között. A gondolatai meg továbbra is az álnok Matild körül forgolódtak. –Hogy nem tudta ennyi év alatt megemészteni, hogy nem őt választottam annak idején. Meg kell adni, híresen szép lány volt, igazi faros, melles, de már akkor is mindig volt valami hamis a szavában. Ide kacsintott, oda riszált, nem érezte jól magát, ha legalább öten nem kerülgették egyszerre. Aztán mikor látta, hogy végképp nem kell nekem, -talán bosszúból-gyorsan hozzáment a Sanyihoz. Még a mi esküvőnk előtt egy jó hónappal.  Hogy örült a Sanyi, hogy ő kapta meg a lányt. De még jobban örülhetett, mikor pár év múlva megszabadult tőle. Hogy milyen házsártos, kiabálós, elégedetlenkedő asszony is lett a Matildból! Mindig másokkal példálózott, semmi sem volt jó abban, amit a  Sanyi csinált. Mindenkit elmart az ura rokonságából, meg a cimboráiból. A maga rokonait meg nagyon is pártolta. Aztán, hogy gyerekük sem született, -ma sem tudni mi okból-végképp megszakadt köztük a jó viszony, és a Sanyi majd hogy nem fejvesztve menekült egykor szép és kívánatos asszonyától. Mert hogy az alatt a pár év alatt a Matild jócskán elhízott, ahogy mi a cimboráimmal akkoriban mondogattuk: jól kiment a formájából. Lett még párja néhány amúgy balkézről, de feleségnek már senki nem akarta. Most meg már, hogy elmúlt hatvanöt is, már párjának sem ajánlkozik neki senki. Persze, hogy más kárában keresné az örömét.- Így forgatta magában Jani’ bá a múlt eseményeit. A keze járt magától, már a tűzhelyen főtt csendes tűzön a marhapörkölt, a szobában is rendet tett, kiszellőztetett, friss virágot tett a hálószobai nagy vázába. Végül, mikor más dolgot már nem talált, leült a konyhaasztal mellé, és belekezdett a krumpli hámozásába. A krumpli héjak hasonlóan gyűrűztek éles bicskája alatt, mint a gondolatai, amiktől furcsa nyomást kezdett érezni a gyomra táján.
- Ez a Matild, ez a Matild! Képes volt Katica előtt is a hamisságra. –
Tudta, hogy ismeri a felesége is már régről a valamikori kapós lányt, de az asszonyoknál sosem lehet tudni, mit hisznek el valójában, így aztán egyre idegesebben várta haza asszonyát.
Mikor már a krumplit is feltette lassú főzésre, hirtelen eszébe jutott, hogy készít még egy jó uborkasalátát is az étel mellé. Indult ki a kertbe, hogy szedjen párat a szebbekből.
   A veteményes még szépen zöldellt a nyárvégi napsütésben, és Jani bá’ gondolataiba mélyedve sietett az uborka ágyás felé. Éppen az utolsó uborkákat szedte le, mikor egyszerre csak autót hallott közeledni. A Bundi kutya is felfülelt, ismerőst jelezve csaholni kezdett. Még félig lehajolva fordult az út felé, mikor már meg is hallotta a Mari és Katica hangos búcsúzkodásának hangjait. Alig hogy felegyenesedett,  csapódott is  a  kocsiajtó, és Katica ott állt kipirulva a kiskapuban. Várta őt, hogy besegítse a jókora bőröndöt a házba. Jani bá’ beleejtette az uborkákat a szakajtóba, kis ideig csak meglepődve nézett a feleségére, aztán ijedten próbálta megfejteni, milyen hangulatban van az asszony.
    -Menni akartam eléd a buszhoz, hogy-hogy nem azzal jöttetek? -kérdezte végül. Kiszáradt szájában nehezen forgott a nyelve. Megindult végre a várakozó asszony felé. Egész úton az arcát kémlelte, de nem talált rajta semmi bosszúságot vagy valami gyanús, új ráncocskát. Sután átölelte, két oldalról megcsókolta Katicát, és szótlanul követte a fürgén lépkedő asszonyt a házba. A hűvös előszobába érve nagy huppanással letette a bőröndöt a földre. Az asszony leült az első útjába eső székre, kigombolta blúzának legfölső gombját, felvette a kis asztalkáról az ott heverő újságot, és legyezgetni kezdte vele az arcát. -Hú, de megszomjaztam. Hűtöttél be vizet? -Jani bá’ még mindig gyanakodva szemlélte asszonya arcát, de nem szólt semmit. Gyorsan töltött egy pohár vizet a hűtőből, és szolgálatkészen asszonya kezébe adta. Aztán csak nézte, hogy nyeli nagy kortyokban az asszony a gyöngyöző vizet a párás pohárból. Mikor elfogyott a víz, Katica nagy levegőt vett, és megkérdezte: Mi van veled Jani, mintha nem is örülnél nekem? Csak nem sántikálsz valami rosszban?
-Hát tudod, ma beszéltem reggel a piacon a Matilddal. -mondta lassan a férfi, és figyelte, változik-e asszonya arca a Matild nevének említésére.
-Jaj, hát ez a baj!- kiáltott fel nevetve az asszony! Nevetésében még most is azt a lánykori csengést vélte visszahallani Jani bá’, amit már akkor is nagyon szeretett, mikor még a nevét sem tudta Katicának. Ő már katonaviselt legény volt, mikor Katica még csak épphogy kimaradt az iskolából, és ő először figyelt fel rá a vasárnapi miséről kijövet a hangosan kacarászó, karikában összeverődő növendéklányokat mustrálgatva. -Hát valóban összevissza lafatyolt a Matild ellened a buszmegállóban míg Marit vártam, meg is ijesztett kicsit, de szerencsére jókor állt elő a meséjével. Mari még a buszban észrevette, hogy nagyon elkedvetlenedtem, és alighogy megérkeztünk a szállásra, el is mesélte, mit tud ő arról a régi esetetekről. –
  Jani bá’ megkönnyebbülve ült le a Katicával szemben levő székre, és lazított kicsit a tartásán, szótlanul várva a folytatást.
-Figyelte ő már régebben is a Matild mesterkedését, de akkor végre bizonyságot szerzett. Azon a késő délutánon épp hazafelé tartott a szőlőskertjükből, mikor a mi kukoricásunk végénél meglátta, hogy a Matild óvatosan körülkémlelve, de nagyon is sietve beoson a magas táblába. Mari épp akkor fordult ki a sövénybokrok mögül, mikor a lopakodó asszony eltűnt a kukoricásunkban. Marinak nem is kellett nagyon hallgatóznia, mikor elhaladt a dűlőúton. Nem voltatok nagyon benn, hallotta minden szavatokat, még a hangosan méltatlankodó Matildot is látta pár pillanatra, mikor kifutott a keresztút felé. Persze, hogy kíváncsi volt, hogy végződik a dolog.-
-De hát hogy nem beszélt neked erről eddig soha? -kérdezte Jani bá’, most már végképp megkönnyebbülve.
-Én is ezt kérdeztem mindjárt tőle. Azt mondta, nem akart engem ezzel megzavarni, a Matild meg csak számoljon el magával. De téged sikerült jól megijesztenie ennek a kiöregedett falu szépének! -és folytatta a nevetést Katica, csak úgy zengett a ház, még a Bundi kutya is bedugta a fejét rá az ajtórésen.
   Jani bá’ most már végleg megkönnyebbült és együtt nevetett asszonyával. Szinte túlharsogták egymást a nevetésükkel, már a könnyeiket törölgették, mikor egyszer csak fölkapta Jani bá’ Katicát a székről, bal lábával benyomta a félig nyitva levő hálószoba ajtaját és a még mindig karcsú asszonyával együtt a bevetett ágyra huppant. Még itt se tudták jó darabig abbahagyni a nevetést. Mikor végre kimulatták magukat a pórul járt Matildon, Katica végigsimított a szépen elrendezett ágyterítőn, és halkan megszólalt: Húzd össze a függönyt, Jani!-