Barátság

Beküldő: Mihalovics Éva
Beküldés ideje: 2009. november 2.

Egy fűzfaliget közepén élek, hallgatom a fűzfák leveleinek bódító zizegését.

Enyhe szélben finoman zizegnek, majd ahogy erősödik a szél, a hajlott ágak  kuszán ringatóznak.

A fodorfűz nem ilyen! Szélben az egész lecsüngő  lomb együtt, lomhán mozog. A színük sem egyforma, a fodros levelűnek ezüstösebben csillog  leveleinek egyik oldala.

Sokszor ülök, és hallgatom őket, beszélgetnek, táncot járnak.

Ez a nagy kuszaság jó búvóhely a madaraknak, jár is ide mindenféle. Napfelkeltekor a különféle csiripelések, rekedtes károgás, klappogás, csattogás, huhogás mind megszólal, mintha vidáman jeleznék: - Kezdődik a nap! 

Ilyenkor felkelek és úgy, ahogy vagyok, kócosan, kiülök a kertbe, élvezem a friss levegőt, a fák  és madarak zsivaját.

Egyik reggel, ahogy kinyitom az ajtót, ott ült közel, az ereszen egy picinyke madár. Rám nézett, én őrá. Mozdulatlanul álltunk néhány másodpercig, méregettük egymást. Féltem, nehogy megijesszem. – Elrepült.

Na nem olyan messze, a fűzfák menedékébe.

El is feledkeztem róla, majd egyik reggeli merengésem alkalmával társamul szegődött. Rászállt az ereszre, fejét forgatva figyelt, majd közelebb röppent, a velem szemben lévő szék támlájára. Ettől kezdve ez lett a kedvenc helye. Úgy látszik, nem csak nekem tetszik ez a hely.

Reggelenként már várt rám. Ahogy kinyitottam az ajtót, elkezdett csilingelve csiripelni. Csodálatos élmény, háttérben a súgó, búgó széllel!

Boldogsággal töltött el, mikor társaságában lehettem és megfigyelhettem;  törékeny, piciny teste, pihe, bársony-barna tolla és rozsdás farka.

Napközben is itt röpködött körülöttem, fel a fára, a kerítésre, az ereszre, de mikor leültem, letelepedett ő  is  velem, a  szemben lévő  székre, és nyugodtan  figyelt.

Észrevettem, nagy munkába fogott. Repkedett egész nap, gyűjtötte a szalma, vagy fűszálakat. Kicsi csőrében mindig tartott valamit, láthatóan már nem velem foglalkozott, de mikor megpihent, mindig rám nézett.

- Ó! Kis butus! Mit csináljak veled? Befészkeltél a szellőzőbe, ahol ventilátor üzemel!

Bekukucskáltam. Öröm és szomorúság fogott el. Gyönyörű, kényelmes kis fészket épít, rengeteg munkája lehet benne, millió fűszálból hordta össze.

Elgondolkodtam – a ventilátor lapátja elcsaphatja, az áram megrázhatja. – Nem jó  helyet találtál itt a közelemben!

Fájó  szívvel, de kiszedtem a fészket. Elfoglaltságom közepette rászállt a kerítésre, onnan figyelt. – Figyelt – a fűszálakat  kiejtette szájából, majd elrepült.

Másnap nem várt reggel, nem csilingelt nekem. Nem láttam többé, megharagudhatott rám.

Üres, néma a kertem nélküle. 

Egy hét eltelt, és hajnalban a kerítésemen ücsörgött, figyelte a nyíló ajtót. – Várt rám! – Nézett, nézett, de nem csiripelt.