Az utolsó járat

Beküldő: Dabóczy Gergely
Beküldés ideje: 2009. szeptember 24.

    A kicsi állomáshoz egyetlen vágány tartozott. Ez a vágány kötötte össze az apró hegyi bányászfalut, a szénbányával, és a közeli várossal. Az állomás maga, nagyon takaros volt. Fehér épület, amiben volt három helység: egy konyha, egy nagy iroda, és egy kisebb szoba.

Az épülethez tartozott egy keskeny terasz is, ami a vágány felé nézett. A vágány és a terasz között, kavicságy hevert. A sínpár túloldalán szintén, egészen a 4-5 méter távolságban lévő meredek sziklafalig. Az iroda hatalmas ablakai közvetlenül a teraszra néztek, megfelelő rálátást biztosítva az állomás területére, és a hegyoldalra. Az épület ablakán kitekintve, a jobb oldal felől - a szénbánya irányából - a vágány S-kanyarban futott be a ház elé, jó darabig egyenesen futott az épület és a sziklafal között, majd egy enyhe bal kanyarban hagyta el a területet a város felé. A pálya szabályosan követte a sziklafal vonalát. Az állomás ennek köszönhetően egy kellemes kis védett zug volt, egy otthonos, nyugodt öbölben. A sziklafalat sok helyütt benőtte a moha, több fa meredezett az ég felé, kellemes árnyékot adva a nyári hónapokban. A gőzmozdonyok füstje feketére kormozta a sziklákat, a fák törzsét, és az állomás falát, mely utóbbit az állomásfőnök minden évben újrafestetett.
    - Mára befejezném Bandi bácsi - szólalt meg Gyurka, miközben a kezéről törölgette a fehér festéket egy ronggyal. - Holnap jövök, és akkor végzek is az egésszel.
    - Máris mennél? Hát jól van Gyurka, akkor holnap. A járandóságod is akkor lerendezzük! - válaszolta Bandi bácsi.
    Gyurka vakarta a feje búbját, majd így szólt: - Bandi bácsi! Nem lehetne a felét most?  Marival mennénk az este a városba, és...
    Bandi bácsi hunyorogva ránézett a magas, fiatal fiúra, megsimította jókora harcsa bajszát, majd bement az irodába, és kihozta a fiú pénzének egy részét.
    - Nem bánom, nesze. Holnap, ha végeztél a festéssel, megkapod a másik felét is.
    - Köszönöm Bandibá'!
    - No...menj!
    Azzal Gyurka el is viharzott. Bandi bácsi átment a vágány túloldalára, odasétált egészen a sziklafalig, és szemügyre vette az állomás falát. Elégedetten mormogott maga elé, majd elővette egyenruhája mellényéből zsebóráját, és magában nyugtázta, hogy ideje volna valami ebédet magához vennie.
    Bandi bácsi volt az állomásfőnök, a pénztáros, a gondnok egy személyben. Pedáns, akkurátus, ember volt. A pontosság feltétlen híve. Két, mindig hunyorgó fekete szeme alatt szabályos metszésű, de a kelleténél kicsit nagyobb orr fészkelt. Száját szinte teljesen eltakarta tekintélyes, ám ápolt bajsza, ami az orr méretéről elvonta a figyelmet. Egyenes tartású, erős ember volt. Nem engedte, hogy a kor maga alá gyűrje: túl volt már az ötvenen, de ezt sem a testalkata, sem a jókedvű, vidám természete nem igazolta.
    A falu felől hallatszó déli harangszó már az asztalnál találta Bandi bácsit, aki éppen nekilátott a hajnalban magával hozott paprikás krumplinak. Előfordult, hogy felesége hozza ki az ebédjét. Igen ritkán még az is, hogy Gyurka sétál ki vele az állomásra. Gyurka nem helybéli volt, ő maga a közeli városban lakott. Ott járt iskolába is, csak a nyári szünidőt töltötte itt a faluban nagyszüleinél. Bandi bácsi, mivel neki nem adatott meg hogy apa legyen, majdhogynem saját fiaként szerette Gyurkát. A fiú sokszor volt az öreggel az állomáson, persze csak akkor, ha éppen nem Mari körül legyeskedett, aki a helyi lelkész 18 éves lánya volt. Volt, hogy az egész napot kint töltötte, volt, hogy csak egy-egy járathoz szaladt ki, megnézni hogyan húz be, majd hogyan tűnik el a kanyarban a szerelvény. Szívesen segített a kisebb-nagyobb teendőket ellátni, imádta a vasutat, a gőzmozdonyokat. Szerette azt a jellegzetes szén, és olaj szagot, amit a mozdony hozott magával. A pöfögő, sípoló hang, zene volt füleinek. Volt valami lebilincselő számára abban, ahogyan a roppant mozdony a gőzt és füstöt eregetve megindítja a nehéz szerelvényt; ahogy a dugattyúk és hajtókarok dolgozni kezdenek, a kerekek nagyon lassan mozgásba lendülnek.
    A mechanika, hajtókarok, dugattyúk, szelepek, olaj, szén, füst, gőz, sípoló, sziszegő, pöfögő hangok, a kicsi csavaroktól és rézcsövektől kezdve, a hatalmas szegecsekig és az óriási gőzdómig minden magával ragadta Gyurkát. Maga a gép, maga a mozdony, több volt számára, mint egyszerű jármű.
    Bandi bácsi pontosan ugyanígy volt ezzel; Sosem tudott betelni a 424-es szépségével.
Gyurkában fiatalkori énjét látta viszont. Ugyanígy rajongott annak idején ő is, és rajong még most is a gépekért. Őt is már egész fiatalon megcsapta a mozdony füstje. Ezért, mikor sok évtizeddel ezelőtt dolgozni kezdett, egyenes út vezetett a vasúthoz.
    Miután befejezte ebédjét, elmosogatott. Kicsit összepakolt az irodában: elrendezte az leveleket az íróasztalán, a jegyzőkönyveket visszatette a polcra, kinyitotta az ablakokat. Napos, meleg délután volt. Zsebórájára pillantott, itt volt az ideje az első délutáni járatnak. A tükör előtt megigazította egyenruháját, kinyitotta a pénztár ablakát, és kiment a vágányhoz.
Ahogy kiért az ajtón, már hallani lehetett a gőzös hangját. Három ember álldogált a vágány mellett, két férfi és egy idősebb nő. A nő, odament Bandi bácsihoz, és a kezében tartott kistányért az állomásfőnök felé nyújtva azt mondta:
    - Bandikám! Pistához megyek a kórházba, viszek neki egy kis süteményt. Hoztam magának egy kis kóstolót!
    - Köszönöm, Zsuzsa. Hogy van Pista? Már rég nem láttam! - kérdezte az állomásfőnök!
    - Nem jól. Sajnos egyáltalán nem jól. A tüdeje. A sok szénpor. Meg dohányzott is sokat.
    Közben az s-kanyarban megjelent a gőzös. Ahogy közeledett úgy nyomta el a nő hangját, aki aztán intett egyet, elköszönve az állomásfőnöktől. Gondolván már úgysem hallja, amit mond, kicsit arrébb húzódott, megvárta, míg a vonat megáll. Ezután közelebb ment egy vagonhoz, és megpróbált felszállni. Az egyik férfi segített neki, majd mind a három alakot elnyelte a vasúti kocsi.
    A mozdonyból oldalra derékig kihajolt a fűtő. Szénporos, izzadt arcán, a két kék szeme szinte kivillant. Lekiáltott az állomásfőnöknek:
    - Szevasz Bandi! Egyre több vonalon cserélik le a mozdonyokat diesel-re, meg villanyra. Mit szólsz hozzá? Egész sok új gép szaladgál már itt is, ott is. Lehet, hogy lassan ez a vonal is sorra kerül!
    - Lassacskán kiszorulnak a gőzösök. A haladás ára.
    - Az ára Bandi? Munka nélkül leszünk. Fűtő vagyok! Máshoz meg nem igen értek! - válaszolta a fűtő, majd visszatért a munkájához.
    Bandi bácsi mikor meggyőződött arról, hogy mindenki befejezte a le- és felszállást, hátrébb lépett a mozdonytól az épület felé. Egy másodperc alatt szemével végigmérte a gépet, majd intett: útjára indított a szerelvényt. A mozdony egy hatalmas gőzfelhőt fújt ki a két oldalán, majd lassan elindult. Vastag füstoszlopot engedett a felhők felé, ami aztán, ahogy a vonat felgyorsult, a szerelvény felett és vele párhuzamosan vonult végig a levegőben. Bandi bácsi tekintetével követte a vonatot, egészen addig, míg a szerelvény a város felé iramodva a bal kanyarban el nem tűnt. Visszament az épületbe, megírta a jegyzőkönyvet, majd a konyhában feltett egy kávét.
    Kezében a kávéscsészével kiment a teraszra, és leült egy székre. A mellette lévő kis asztalra tette a csészét, meggyújtotta a cigarettáját és azon morfondírozott, amit a fűtő mondott neki.
    Ahogy az idő előre halad, az összes mozdonyt előbb-utóbb lecserélik modernebbekre. Mi lesz majd azokkal, akik ezeket a mozdonyokat vezették? Igaz, talán még ők könnyebb helyzetben vannak. Valószínűleg átképzik őket. De ott vannak a fűtők, akiknek nem lesz könnyű. Főként így, hogy máshoz meg nem értenek. És a bányászok? A szénbányák? Ennyi szén biztosan nem kell már majd a jövőben, ha már nem lesz gőzmozdony. Mi lesz a falubeliekkel, akiknek nincs más megélhetésük, csak a bánya? Ő talán még jó helyzetben van itt az állomáson. Elvileg, azon kívül, hogy nem láthat mindennap gőzöst, más változás nemigen lehet. Ámbár ki tudja, mit hoz a jövő? És egyáltalán meg tudja-e majd szokni, hogy nem lepi be nap, mint nap a gőzfelhő, amikor a szerelvényt indítja útjára. De lehet rosszabb is! Ha itt a faluban bezárják a bányát? Akkor minek ide a vasút? Ilyen kérdések kavarogtak a fejében, miközben a cigarettájából nagyokat szippantott. Ahogy ez az egy csepp bizonytalanság szétterült a szinte menetrendszerű életén, valami fura nyugtalanság lett úrrá rajta, ami szokatlan volt számára, és ugyanakkor bosszantó is. Napjának hátralévő része ezen gondolatok árnyékában telt el.
    Mikor az utolsó járatot is útjára engedte, az irodában elvégezte az ezzel járó adminisztrációs feladatokat. Összetakarított, majd bezárta az állomást és elindult hazafelé.  Éjszaka nem járt vonat.
    Másnap, a szokásához híven, a hajnali első járat indulása előtt egy órával már kinyitotta az épületet. Az ilyenkor szokásos tennivalói után, a vágány mellett várta az első vonatot, ami a város felöl érkezett. Jellemzően műszak kezdésekor és műszakváltáskor utazott a legtöbb ember. Az állomás előtt most is vagy húszan, harmincan várakozhattak, jóformán mind férfiak. A vonat megállt, és az emberek elkezdtek felszállni a kocsikba. Le csupán egy-két ember szállt. Időközben megérkezett Gyurka is. Odasietett Bandi bácsihoz, üdvözölte, majd nézte a felszálló munkásemberek tömegét.
    Bandi bácsi így szólt:
    - No, jól szórakoztatok tegnap este?
    - Végül nem mentünk el sehová. Nem volt kedve - válaszolta Gyurka, elfintorodva.
    Bandi bácsi mosolygott, majd azt mondta, Szerintem csak játszik veled ez a lány!
    - Nagyon úgy tűnik Bandi bátyám - sóhajtotta a fiú.
    Bandi bácsi megveregette Gyurka vállát, majd kicsit távolabb léptek a szerelvénytől.  Megadta a jelet az indulásra, és a vonat lassacskán kihúzott az állomásról.
    Mikor a vonat eltűnt az s-kanyarban, odafordult Gyurkához, és megbeszélte vele a hátralévő festési munkálatokat. Gyurka neki is látott a feladatnak, Bandi bácsi pedig bement az irodába, megírta a naplót, majd a konyhában, kávét főzött mindkettőjük részére. Olykor-olykor eszébe jutott a tegnapi beszélgetése a fűtővel, ami, bár nem hagyta nyugodni, annyira belefészkelte magát a fejébe, most mégsem idegesítette olyan nagyon. Valószínűleg aludtam a dologra egyet, meg hát Gyurka is itt van, felvidít - gondolta magában az öreg.
    Mikor elkészült a két kávéval, kivitte, és mindketten cigarettára gyújtva kortyolni kezdték.
    - Bandibá', a leszerelt 424-eseket mindet beolvasztják?
    - Hát, nem tudom mi lesz velük Gyurka. Gondolom mindent nem.
    - Sajnálom őket, de hát csak előre kell nézni, nem igaz Bandi bácsi?
    - Persze. De azért ez a dolog sokakat érint. Nem csak a gépeket. Hiányozni fognak az biztos, ha itt is sor kerül a kivonásra.
    - Próba járatot rebesgetnek ide is. Mindenesetre én kíváncsi vagyok.
    Aznap, a délelőtti utolsó vonatról leszállt három férfi. Egyenesen Bandi bácsi irodájába mentek.
    Gyurka, az épület hátsó része felől egy létráról leste őket. Látta, amint az öreg állomásfőnök és a három öltönyös férfi kilépnek az épületből, és végigkövetik a vágányt az állomásról belátható szakaszon, először a bánya felé jobbra, majd visszafelé egészen a város felé vezető irányba. Közben, mutogatnak, magyaráznak.
    Vajon mit akarnak?, gondolta magában Gyurka, miközben lassan leereszkedett a létráról, és megpróbált közelebb húzódni, hátha hallhat valamit a beszélgetésből. Miközben lassacskán somfordált előre, a négy ember visszament az épületbe. Nem mert utánuk menni. Bandibá' úgyis elmondja, kik ezek, mormolta maga elé, majd visszament a létrára festeni. Kis idő elteltével, a három idegen kilépett az irodából, elindultak a falu felé gyalog. Mikor elmentek Gyurka mellett, az egyikük odakiáltott:
    - Van itt a faluban telefon fiam?!
    - Van! - válaszolta a fiú. - A csárdában van egy!
Mikor a három alak eltávolodott, azonnal lemászott a létráról, és besietett Bandi bácsihoz. Az öreg ott ült az asztal mögött, és csak bámult maga elé.
    - Kik voltak ezek Bandibá?
    - A vasúttól voltak. Próba járatot akarnak ide. Ha beválik, akkor a dieselek maradnak is. Úgy néz ki, a gőzösök itt is leállnak Gyurka - felelte az öreg. Mire a mondat végére ért elérzékenyült, a hangja megremegett. Gyorsan felállt és kiment a levegőre hogy kissé összeszedje magát. Gyurka, bár sejtette, hogy az öregnek a vasút a mindene, nem gondolta volna, hogy ennyire érzékenyen fogja érinteni a gőzmozdonyoktól való elszakadás.
    Lehet, hogy az idős kora tette érzékenyebbé? Persze az élete javarészét a "Bivaly" közvetlen közelében élte. Összenőtt vele, nem csoda hogy nehezen emészti meg. Így morfondírozott magában Gyurka, mikor az öreg visszatért az irodába.
    - Ne aggódjon Bandibá', nem lesz itt semmi baj! - mondta Gyurka és érezte, hogy ez a vigasztalás egy kifacsart közhely volt, de valamit mondania kellett. Valamit mondani akart.
    - Nem hát Gyurka...persze hogy nem lesz! - mosolygott bágyadtan az öreg.
    Késő délután nem sokkal a következő járat indulása előtt, ismét megjelent a három öltönyös, és odasiettek az állomásfőnökhöz.
    - Na, András...! András ugye? Igen. Szóval András, itt változások lesznek! - kezdte darálni az egyikük - Haladunk az idővel! A jövő héten, indítunk itt egy próbajáratot. Értékeltük a helyzetet, telefonon már jeleztük a központ felé, hogy itt érdemes volna átállni az új gépre. Alkalmas a pálya, alkalmas környék arra, hogy itt is beállítsuk a dieseleket. Elegendő ember van arra, hogy a járatot megfelelően terheljük, viszont nincs akkora forgalom, hogy ha valami hiba adódna, akkor megálljon az élet. A héten még mindenképpen kinézünk, a részleteket majd akkor megbeszéljük.
    Közben a vonat behúzott az állomásra. Az öreg orrát megcsapta a füst, szénpor, és a gőz kevert szaga, amitől hirtelen valami szúrást érzett a szíve táján. A három férfi elköszönt, kezet fogtak az öreggel, majd felszálltak a kocsiba. Bandi bácsi odament a mozdony mellé. Megvárta, míg befejezik a le- és felszállást, majd útjára indította a vonatot. A szerelvény elindult, ő pedig meg sem fordult, csak állt a sínek mellett addig, amíg az utolsó kocsi is el nem gurult mellette. Akkor aztán mégis megfordult, és nézte amint az enyhe bal kanyarban ismét megjelenik a "Bivaly" fekete alakja.
 
A következő napok Bandi bácsi számára nagyon lassan teltek, és a súlyos lelki teher meglátszott az öregen. Háta kissé meghajlott, arca beesett, szeme fátyolossá vált. Gyurka, ahogy tudta, próbálta szóval tartani, beszélgetett vele, és próbálta elterelni a figyelmét arról, ami nagy valószínűséggel megtörténik: búcsút kell vegyen a 424-esektől ezen a vonalon. Bandi bácsi felesége nagyon aggódott. Egyszerűen nem is értette, hogy az általa olyan jó ismert férje, aki egy erős, határozott, rendszerető és fegyelmezett ember, hogyan tudja így elhagyni magát. Hogyan tudja így megviselni ez a dolog, ami persze másnak nem jelentene komolyabb lelki tusát. Ezért Gyurka lelkére kötötte, hogy figyeljen kicsit jobban az öregre. Ha módjában áll, gyakrabban nézzen ki hozzá, ha csak egy percre is.
    Egyik nap aztán, ismét megjelent az a három férfi, akik a múlt héten felmérték a területet. Megint megvizsgálták az vágányt, körbejárták az immár szépen lefestett épületet. Majd az irodában elmondták Bandi bácsinak, hogy a jövő héten hétfőn kiváltják a gőzmozdonyokat.
    Bandi bácsi számított erre, de a hír mégis váratlanul érte. Tudta, hogy ez megtörténik. Tudta azt is, hogy meglehetősen gyorsan, és mégsem tudott felkészülni rá lelkileg.
    Mindezek ellenére, az öreg tudomásul vette és miközben búcsúzóul kezet fogtak elmondta, hogy az ezzel járó előkészületekben és munkában számíthatnak rá.
    A hét hátralévő napjai már gyorsan elteltek. Bár különösebb többletmunkával nem járt, mégis jobban lefoglalta az állomásfőnököt az állomással, és az átállással kapcsolatos tennivaló.
    Kissé megbékélt már, igaz, jól nem érezte magát. Amikor kellően lefoglalta magát, vagy éppen Gyurkával diskurált, jobban volt. Ám ha eszébe jutott a közelgő átállás napja, megint szomorúság kerített hatalmába. A mellkasában ilyenkor hol jobban, hol kevésbé érezte azt a tompa szúrást.
 
Lassacskán – elkerülhetetlenül - elérkezett az utolsó járat napja. Az utolsó járat, amelyet a Bivaly elvisz, és egy Diesel hoz majd visszafelé, és ezzel át is véve az öreg gőzmozdonyok helyét a porondon.
    A falubeliek készültek az eseményre, hiszen ebben a kis bányászfaluban oly sok különleges dolog nemigen történt.
    Azon a napon, a délelőtti órákban majdhogynem az egész falu kint volt, hogy megnézze, amint utoljára kihúz a 424-es a város felé. Terv szerint a déli járat már diesel mozdonnyal jönne visszafelé. Bandi bácsi különösen figyelt a külsőségekre. Gyurka segítségével hajnalban kitakarították az állomást. Az állomásfőnök, még a vágány mellett elhullott széndarabokat is felszedte. Frissen mosott és élére vasalt egyenruhája makulátlan volt. Cipője fénylett.
    Kint állt a vágány mellett, a rengeteg emberrel együtt várta, hogy a szerelvény befusson.
    Gyurka odalépett Bandi bácsi mellé, majd izgatottan azt mondta:
    - Érdekes nap ez a mai, igaz Bandi bá'? Várom is az új gépet, kíváncsi vagyok rá nagyon, ugyanakkor sajnálom a gőzöst.
    Bandi bácsi csak rápillantott Gyurkára, bólogatott, de nem szólt egy szót sem.
    Az s-kanyarban feltűnt a mozdony, ahogy csühögve húzta maga után a vagonokat. Az emberek hangosabbak lettek, néhol nevettek, kiáltottak. Ahogy a vonat közeledett és erősödött a hangja, úgy erősödött az emberek morajlása. Az állomás előtt a mozdony megállt, és az embertömeg fele felszállt a vonatra. Úgy gondolták, az utolsó járattal, az utolsó gőzössel még beutaznak a városba, és ezzel együtt az első diesel mozdonnyal által vontatott járattal haza is jönnek. Egy kirándulás, egy ünnep volt ez majdnem mindenkinek. Gyurka is felszállt.
    Mikor eljött az ideje, Bandi bácsi útjára indította a járatot. A mozdony hosszan, nagyon hosszan sípolt egyet, majd elindult. Az állomásfőnök hatalmasat szippantott a levegőbe. Még egyszer utoljára beszívta a "Bivaly szagát". Gyurka az egyik kocsi ablakából kihajolva integetett az öregnek, és kiabált neki, Nemsoká jövök Bandibá'!
     Bandi bácsi visszaintegetett, kicsit elmosolyodott, aztán csak nézte a távolodó vonatot.
Az emberek, akik nem szálltak fel a vonatra elindultak vissza a faluba, útközben azt beszélték, hogy délre visszajönnek az állomásra.
    A gőzös eltűnt a kanyarban.
    Az állomásfőnök egyedül maradt. Kezével mellkasát masszírozva visszaballagott az irodába és leült az íróasztala mögé. Elmerengett magában, emlékezett: az ifjúkori rajongására a vasút iránt, az iskolára, az első napokra, amikor itt megkezdte a munkát az állomáson.  Elővette a szolgálati napolót, de nem írt bele semmit...
    Dél körül, pár perccel korábban, mint a menetrend szerint, befutott az első szerelvény a diesel mozdonnyal. Búgva, füstölve behúzott az állomás elé. Sok ember leszállt, nevettek, vidámak voltak, élvezték az első utat. Gyurka is leszállt, és beszaladt az irodába, hogy első utazásának élményeit megossza az öreggel.
    Amint beszaladt az irodába, látta, hogy Bandi bácsi csak ül az íróasztal előtt, kezében a toll, előtte a nyitott, üres szolgálati napló. Az öreg nem várta kint az új mozdonyt, nem üdvözölte Gyurkát.
    A fiú közelebb ment, és hirtelen belényilallt: Bandi bácsi nincs többé. A fiúnak hirtelen könnybe lábadt a szeme, és csak állt az iroda közepén.
 
    Az utolsó járattal, Bandi bácsi is útra kelt.