Melyik a világirodalom legjobb címe? Hasztalan találgattuk a hetvenes évek irodalmi kávéházában, a Hungáriában. Emlékszem, Déry azt mondta, a Háború és béke. Örkény helyeselt. Noha ők ketten szilárdan hitték és hirdették, hogy a mindennapi használatra legalkalmatosabb cím egyetlen szóból áll, mely lehet összetett. Örkény nagyjából tartotta magát ehhez az irányelvhez: Tóték, Macskajáték, Glória, Rózsakiállítás, Forgatókönyv. Olykor engedte, hogy a kivétel erősítse a szabályt: Egyperces novellák. Dérynél több a kivétel, mint a bevétel: Ítélet nincs, A napok hordaléka, Befejezetlen mondat, A kéthangú kiáltás (a névelő állítólag nem számít). Az a hiedelem is szájról szájra járt, hogy ha már több szavas a cím, jobb, ha három. Az ellenpéldákat fölösleges szaporítanom.

Természetesen e szakmában minden igaz, és mindennek az ellenkezője. A továbbiakban arra szűkítem a bökkenőt, hogy melyek a számomra legkedvesebb címek. Külföldi szerzőktől: Bűn és bűnhődés. Akiért a harang szól. Száz év magány. Magyaroktól: Árvácska. Úri muri. A boldog ember. Az Isten háta mögött (eredeti címe egyébként Bovary úr volt). Végül és különösen: Életem regénye. Úgy tetszhet, mintha Móricz Zsigmond rögeszmés híve volnék. (Van ebben valami.) Ettől még lehetek tárgyilagos, a sorolt címeket kiváltképp remeknek érzem. Az Életem regényében nemcsak izgató, hogy elhagyta a névelőt. Erős az áthallás az életem reményére. Különös, hogy az angolszász világban egy közel azonos értelmű címet - The Story of my Life - a sok használat fénytelenre koptatott, "életem históriája" helyett immár csupán annyit jelent: "önéletrajzom". Ehhez kapcsolódik a talán legsikeresebben angolított magyar cím: The Sory of my Wife. Füst Milán regénye kapta ezt ajándékba Ivan Sanders fordítótól. Amerikában és Angliában minden fül a "life"-ra számít, így a cím voltaképpen szóviccbe fordul.

Különös, hogy Móricz, a falusi, kenterbe veri a sok városi stílusművészt - Karinthy, Kosztolányi, Tóth, Babits -, legalábbis a címek terén (amennyiben igazam van). Persze, azért az Utazás a koponyám körül vagy a Pacsirta (megjegyzem, Móricznak van Pacsirtaszója) bizonyára dobogós vagy pontszerző. Az Életem regénye valójában nem Móricz Zsigmond autobiográfiája, hanem "csak" a gyerekkora története. Tíz esztendőé. A szerző szerint ez bőven elegendő. Ekként zárja gyönyörű könyvét: "Tízéves koromig több történt velem, mint azóta ötven év alatt. Írhatnám [hm... - V. M.] még a világ végéig, az életem végéig. Minek. Ennél többet nem mondhatok magamról." Jelzi, hogy bizonyos vallomások megfogalmazása még várható tőle, színpadi mű formájában. Ha amazokkal elkészül, már csak heverni szeretne az őszi verőfényen. "Akkor rávéshetem a márványnévjegyre: Éltem."

Higgyük-e el Móricznak, hogy kisgyerekkorunkban megtalálható létezésünk egésze? Az igen és a nem egyként pontatlan volna. Ami Móriczot illeti, élete valódi regénye aligha nélkülözheti a kollégiumi éveket Debrecenben és Sárospatakon. A Tanácsköztársaság alatti szorgoskodását, ugyanúgy tagja volt az írói direktóriumnak, mint Déry Tibor. Két balvégű házasságát - Holics Janka, az első asszony epizodistaként fölbukkan a kötetben. Két fiát, az első és a második Bandikát, akik Ady miatt kapták ezt a nevet (meghaltak, nyolc-, illetve tizenhárom hónaposan). Három lányát. Nagyapaságát. Szerkesztői állásait, többek között a Nyugatnál. Aggkora bearanyozóját, Csibét, akit a Ferenc József hídon ismert meg egy éjszaka, s novellák tömkelegét írta róla, végül örökbe fogadta. Sajnos egy éjjel az öreglegény író nőre vadászott, és taxisofőrök megmutatták neki a strichelő Csibét. Nagyjából ekkoriban Simonyi Máriához, második (elvált) feleségéhez, a Belvárosi Színház hajdani csillagához pénzügyi vitáikat taglaló leveleket intéz, azt javasolja neki, kérjen trafikengedélyt.

Mindebből kimaradunk, ha csupán az Életem regénye a forrásunk. Amit kapunk, több mint elég, a hiányok más könyvekből pótolhatóak. Móricz tudósítása a gyerekkoráról három arányosan szerkesztett részbe tagozódik, három falunév alá. Csécse volt a boldog sziget, ahová Zsigmond megszületett. Az atyai ág eredeti neve Mórucz, változatlanul így hívják a családot, ha le akarják szólni őket. A papa, Bálint, lankadatlan vállalkozókedvével üt el a falusiak átlagától, lázas ötletekkel igyekszik kiemelkedni közülük. A fényképét megtalálhatjuk, ha akarjuk, például a Móricztól - Móriczrólban (Tankönyvkiadó, 1980). Harcsabajszos, szigorú, városi frizurás ember tekint reánk a tizenhetedik oldalról, duplasoros, igazán modern szabású öltönyben. Mellette Pallagi Erzsébet, a mama, középen elválasztott hajjal, sötéten és dísztelenül, papleányhoz illőn, első pillantásra inkább komor fiatalembernek látszik. Szavajárása: "Én? kicsi vagyok? de ha hat fiamat egymás tetejére állítom, akkor ki olyan nagy, mint én?" Hét gyereket nevelt föl kilencből, köztük egy leányt, de lány, úgy tetszik, a nagyságot nem növeli. Kettő korán elhalt, az egyik tejhiány miatt, a másikon egy szomszéd kölyök meggyújtotta a ruháját. Viccből.

Bálint papa szórakoztató ember lehetett, s kíméletlen diktátor. Az író úgy lett Zsigmond, hogy az apja a szüléskor ellentmondást nem tűrőn odakiáltotta. Addig e nevet a faluban nem hallották. Móricz Zsigmond Péter-Pálkor született, így mindenki arra számított, ez eldönti a keresztneveit. A mamának nem tetszettek, mégse mert volna szólni. Amikor a papa házat vásárolt, ráripakodott a feleségére, csomagoljon, de rögtön! - nem vette a fáradságot, hogy megmagyarázza, miért. Ha pénzre volt szüksége, előparancsolta a fiókból, amidőn pedig a vállalat balul ütött ki, csak vonta a vállát. Érdekes, hogy Móricz e despotikus magatartást még emlékezéseiben is természetesnek veszi.

A Hét krajcár miatt az ember hajlamos Móriczékat nincstelennek képzelni. E könyvből megtudhatjuk, Csécsén a család kifejezetten módosnak számított, mind a birtokolt földek holdjait számítva, mind pedig az ételektől roskadozó kamrát szemlélve. A papa "igazi self-made man", vásárolt házakat, vízimalmot, s testvére, a gépész Laci biztatására tüzes gépet is, hogy jó pénzért arathasson. A vízimalom befagyott a Tiszába, elvitte a tavaszi áradás. A tüzes gép fölrobbant. Ekkor az eladó cég két ügynöke kiszállott a tulajdonos házához, s alaposan becsapta a feleséget, azt állítván, férjét bilincsben vitték el, kiváltásához le kell tenni a gép árát, háromezer forintot. Pallagi Mária mindent eladott, földet, házat, valamennyi okmányt aláírta. Kevéssel ezután Bálint sértetlenül futott be. Hiába, a vagyon oda.

A kis Zsigmondot Istvándiba küldték, ahol Laci uradalmi gépészként helyezkedett el. Erről az időszakról szól a második rész. Végül csatlakozhatott a szüleihez és a testvéreihez - némelyik az ő távollétében született (egy meg is halt), akik Prügy községben telepedtek le. A helybéliek Tügynek ejtik. Móricz korábban nem éhezett soha, Tügyön bepótolhatta. Kevéssel ezután kezdődtek a kollégiumi évek, s zárul az Életem regénye, a fentebb idézett sorokkal.

Móriczról nehezen írom le, de kénytelen vagyok, tündéri vallomásában itt-ott enyhe antiszemitizmusra bukkanunk. Ezt észrevenni bizonyára szentségtörés. Olvashatjuk, a család háromszor találkozott a zsidósággal. 1) A nagymama házát Izrael Markovitstól és nejétől, Katz Rózától vették. 2) Bálint papa a zsidó módszert követte. A paraszt műveli a földjét, a zsidó kiadja másnak. Itt Móricz megjegyzi: "A kereskedelem csalásra és a törvények kijátszására vezeti az embereket." 3) A tüzes gépet zsidók adták el, s ugyanők - ügynökök - csapták be a mamát.

A falusi életrend zártságáról írott eszmefuttatások érdekfeszítőek, azonban a családi sorstragédia miatti keserűség túlzásokra ragadtatja a szerzőt. "Mikor a gazdalegény fagyos szalonnát vág a padláson, a zsellérfiú főtt kukoricát eszik marékból... S úgy van eleve elrendelve, hogy senki soha többre ne vihesse s lehetőleg senki le ne szállítsa azt a pályaívet, amit örökölt elődeitől." A fizetési rend is mereven szabályozott. A leggazdagabbak, az első rend, nyolc véka búzát fizet a papnak, méghozzá azonnal a cséplésből. Móricz apja a második rendbe tartozik, hét vékát kell adnia, de ha a cséplésből tenné, "az már illetlen hencegés". Épp Móricz Bálint életpályája volna a legfőbb ellenpélda. A fia erre sem figyel föl. Ám az önéletrajz nem tudományos munka. E szeplők olyanok, mint Cindy Crawford arcán az anyajegy.

Móricz a műfaj örök dilemmáját így sommázza: "Kinek mesélem én magamat? Akikről szólok, már mind halottak." Kedves Zsigmond, nekünk meséled. Az Életem regénye 1938-ban folytatásokban jött a Pesti Naplóban. Könyv alakban egy évvel később. A szerző ekkor hatvanéves. A második kiadás csak 1953-ban jelent meg, a Szépirodalmi Kiadó Magyar Klasszikusok sorozatában. Szerkesztőbizottság: Bóka László, Király István, Lukács György, Szauder József, Tolnai Gábor, Waldapfel József. A bevezető tanulmányt Erdei Ferenc írta. Ekként kezdődik: "Móricz Zsigmond, a legnagyobb magyar realista elbeszélő, nemcsak irodalmunk kiemelkedő egyénisége, hanem a magyar nép felszabadulásának egyik legjelentősebb irodalmi előkészítője." Így persze mindjárt más. Ezt is a Platán könyvtárból hoztam haza, az ottani kötetekben többnyire a textilszakszervezet pecsétje látható. Ebben viszont a Minőségi Férfikabát Üzemé. Móricz Zsigmond, ha tudná, büszke volna.

2006. április 21.