2004. nyári levél

Megosztás

Kedveseim,

Gyötör a lelkiismeret, hogy júliusi levelemet addig halogattam e kánikulában, míg már inkább az augusztusi volna esedékes. Emiatt idén is a nyári levélhez folyamodom.

A kánikulát nehezen viseltem, sokat úszva és evezve a Dunán. Jelenleg Márkez társaságában töltöm az időt, azon szorongva, át tudom-e írni úgy, hogy jó legyen.

A Buch der Väter augusztus 18-án jelenik meg, ezzel kapcsolatban is aggódom. A Random House eddig úgy bánt velem, hogy azt elmesélni heves dicsekvés volna. Akárha azt hinnék, hogy én vagyok Tolsztoj Leó gróf. Most már csak azon drukkolok, nehogy rájöjjenek, én csak a VM vagyok.

Körülbelül így telnek a napok, családi körben.

Ma, amikor e sorokat írom, voltam a Bécsi szelet vendéglőben, találkozni néhányatokkal, nem tom, ti hogyan éreztétek magatokat, én igen jól. Minden megjelent remekül nézett ki, önmagához képest, csak én öregedtem meg.

Vigyázzatok magatokra.

Hívetek,

VM

.