2007. szeptemberi levél

Megosztás

Kedveseim,

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Szó szerint.
Lehet, hogy a cinegemadárnak nagy bánata van (bár sosem értettem, miért nem határozottabb azzal a suszterral), nekem csak enyhe borongásom, melynek oka részben az időjárás elkomorulása, részben pedig az a tény, hogy egy hete az utolsó tördelt korrektúra leadásával el kellett a regényemet ereszteni. Olyasféle érzés, mint amikor a felnőtt gyerektől el kell szakadni, gondolom, ezt sokan ismeritek. Ebben az esetben azonban csak reménykedni lehet, hogy a "gyermek" valóban felnőtt.
Kezdődik az interjúk időszaka, s eltart október végéig. Profánul mondva, amikor van "árum", szívesebben beszélek a sajtó tisztelt képviselőinek.
A könyvemből az Alexandra (ez a vállalat terjeszti majd) kinyomtatott két fél fejezetet egy pici füzetben, melyet a tervek szerint szeptember havában ingyen osztogatnak a könyvvásárlóknak, afféle kedvcsinálóként. A füzet borítója azonos a majdani könyv borítójával, persze, sokkal kisebben. Tegnap kaptam meg postán a füzetek első példányait. Jólesett kézbe venni, simogatni. Októberben és novemberben legalább húsz estem lesz országszerte, mindegyiken a regény lesz a központi téma. Elgondolkodtam, érdemes-e ennyit erőlködnöm, hogy egy regényt, mely talán minden hacacáré nélkül is népszerű lesz, ilyen sok fáradsággal és energiával szolgálnom? Most az a válaszom: természetesen. (November elején biztosan másképp érzem majd.)

Csütörtökön folytatódnak a beszélgetések is az Alexandrában a Nyugati téren. Érdeklődők kedvéért idemásolom az őszi műsort. Ha rajtam múlik, ez végleges, persze, mindig akadhat közbejövés (amitől irtózom).

Szeptember 6: Bächer Iván
Szeptember 20: Görgey Gábor
Október 4. Johann Wolfgang Goethe (Vámos Miklós "Utazások Erotikában" c. új regényének bemutatója. Előtte sajtótájékoztató lesz.).
Október 25: Szakonyi Károly
November 8: Müller Péter
November 22: Oravecz Imre
December 6: Zilahy Péter
December 20: (ez az egy még bizonytalan, de valószínűleg) Kányádi Sándor

Fölteszem, sokan újra iskolába járnak mostantól. Nekik azt kívánom, találják meg élvezetüket a tanulásban. A többieknek azt: ne veszítsék el élvezetüket a munkájukban. (Hogy magamnak mit kívánok, azt babonából nem írom le.)

Maradok hívetek:
VM

Ps. Mellékelek egy fotót, Burger Barna készítette az ELLE számára (sokszorosítása tilos...) Van rajta valami furcsaság…


b_250_250_16777215_00_images_stories_press_070101_01.jpg

.