Kedveseim,

Ez egy megkésett februári levél. Nincs semmiféle különös okom a késedelemre, a szokásos időzavaron kívül. A januárt és a február első felét olvasással töltöttem. Nagyon sok olvasnivaló feltorlódott a dolgozószobámban, ezeket vettem sorban. Volt néhány, amelyik igen jól esett. De a legjobban két olyan könyv, amelyeket már olvastam, nem is egyszer.

Egyetlen mondat miatt ugrottam neki ennek a kettőnek. Rémlett, hogy Gabriel García Márquez szoros baráti köréből valamelyik író azt mondta neki: A valóság is tévedhet, ha nincs elég jól megírva. GGM első regényének valamelyik részéről a barát azt mondta, nem elég élethű. Mire ő azzal védekezett, hogy pedig a dolog pontosan úgy történt valóságban. (Gyakori írói mentegetőzés ez.) És erre vágta rá a jóbarát a fönti mondatot. Nekem úgy derengett, Álvaro Mutis. De akartam tudni pontosan. Azt tudtam, hogy vagy GGM önéletrajzi regényében (Azért élek, hogy elmeséljem az életemet), vagy Plinio Apuleyo Mendoza beszélgetés-könyvében (A guajava illata) olvastam. Árgus szemmel vettem kézbe mind a kettőt.

Eleinte csak átlapozni akartam őket. Tele vannak sárga post it cetlikkel. Amikor a Márkez meg ént írtam, alaposan kijegyzeteltem mind a kettőt. De ezek a könyvek beszippantottak. Főleg az Azért élek… Ez a regény egy önéletrajzi trilógia első kötete akart lenni. Ám világszerte olyan rossz kritikákat kapott, hogy az idén nyolcvanéves mesternek elment a kedve a folytatástól. Pedig remek, komolyan mondom. Talán csak egy baja van. Bizonyos motívumokat kétszer-háromszor is megír benne. Ezeket egy gondos szerkesztőnek ki kellett volna gyomlálnia (avagy szólni neki, hogy vagy itt, vagy ott húzza ki). De persze egy Nobel-díjasnak senki nem mer szólni. Mindegy, e szépséghibák dacára elképesztő mély merítés ez egy élet tapasztalataiból, egy jellem és egy írói módszer kialakulástörténetéből. Mindenkinek szívből ajánlom.

A mondat a García Márquez mű legvégén bukkant elő. Alfonso Fuenmayor a szerzője. Állítólag a GGM körüli írócsoportban hozzá hasonló nagyságú alkotók voltak, az eddig említett kettő, és még Cepeda Samudio is. Sajnos, enyiküktől sem olvastam semmit.

Most Nicole Krauss: A szerelem története című regényének közepén tartok. Eddig jó.

Rendet raktam a szobámban, ehhez új könyvespolcokra volt szükség. Könyvtárat rendezgetni majdnem olyan jó, mint kertészkedni, ráadásul télen is lehet.

Hívetek,