2008. októberi levél

Megosztás

Kedves fórumozók és más látogatók!

Ősz végi levél ez, tehát fakó sárga és barna. Nagy erőkkel dolgozom különböző szövegeken, és ez a legjobb, amit magamról mondhatok. Sajnálom, hogy megint késve jelentkezem levéllel, de úgy találom, a honlapomon mostanában kevesebb a mozgás, így az én motívumom sem túl erős, hogy levelet írjak, vagy bármi mást ide.

Természetesen hűségesen kitartok mindenki mellett, aki jelentkezik ezen a helyen, de erős a hiányérzetem, hiányolom a régi levelezőket, akik már nincsenek itt. Sajnálom, hogy a cég- és formaváltás hatása ilyenre sikeredett. De ezzel, azt hiszem, már fölösleges foglalkoznom. Post festa. Minden újdonság jót hoz, akkor is, ha rosszat, gondolom én. S ezek után további újdonságokat keresek, magamnak és nektek is. Szívesen belemennék a részletekbe, de úgy érzem, még korai.

Kívánom, hogy ez a szép indián nyár hozza meg sokunknak mindazt, amire vágyunk. Konkrétan és általában.

Maradok hívetek,

vmsigno.gif

.